Tag Archives: pilótái

Whitmarsh elégedett pilótái bahreini teljesítményével

A McLaren számára bizonyára nem úgy alakult a Forma-1-es szezon első versenye, ahogy arra a téli teszteken nyújtott teljesítményük alapján számítottak, de Martin Whitmarsh csapatfőnök elégedett Lewis Hamilton és Jenson Button hétvégi produkciójával.

Whitmarsh – aki hosszú évtizedek után vette át Ron Dennistől a csapatfőnöki posztot – elmondta, nem ilyen hétvégére készült, de a kiábrándító kvalifikáció után pilótái nagyszerűen helytálltak a futamon. Lewis Hamilton a harmadik, míg Jenson Button a hetedik helyen végzett.

A viszonylag jó eredmények ellenére a szakember csalódottsága is érthető, hiszen a csapat teljesítménye az utolsó teszteken alaposan ráijesztett a mezőnyre, már-már újabb McLaren-hegemóniát sejtető időeredményekkel zártak.

“Sajnos egyik pilótánk sem mutathatta meg, mire is lenne képes a versenyen, mert Lewis már a futam elején beragadt egy kicsit Nico Rosberg mögé, Jensonnak pedig végig forgalomban kellett autóznia”- kezdte érékelését Whitmarsh.

“Ellenben a kerékcseréinket nagyon jó ütemben tudtuk végrehajtani, így Lewis a bokszban megelőzhette Rosberget. Ezúton is szeretném megköszönni a szerelőknek a fantasztikus munkát, amit végeztek. Mindent összevetve, nem olyan rossz eredmény az a 21 pont amit bezsebeltünk, de az autón mindenképpen szeretnénk javítani, hogy Ausztráliában versenyképesek lehessünk.”

A csapatfőnök elismerését fejezte ki a szezonnyitó hetedik Bahreini Nagydíj szervezésével kapcsolatban is, hiszen a Forma-1 fennállásának hatvanadik évfordulóján igazán nagyszerű ünnepséget szerveztek a sportág egykori és jelenkori résztvevőinek tiszteletére.

A Force India pilótái a maximumot hozták ki a versenyből

A Force India versenyzői közül Adrian Sutil a top tízből rajtolhatott a Bahreini Nagydíjon, azonban már a startot követően eltávolodott a pontszerzéstől, miután a Mark Webber Red Bull-Renault-jából felcsapó füstben összekoccant Robert Kubicával, megpördült és a mezőny végére csúszott vissza. A csapat azonban másik pilótája, Vitantonio Liuzzi jóvoltából végül nem maradt pont nélkül a szezonnyitón.

Az olasz, aki csak a 12. helyről kezdhette a futamot, több pozíciót is előrelépett a start után, és mivel az új szabályoknak köszönhetően az első tíz pilóta kap pontot, így az olasz a 9. helyével 2 pontot gyűjtött. Liuzzi úgy érzi, kihozta a maximumot a mai versenyből, de hasonlóképpen vélekedett az egyébként roppant balszerencsés és csalódott Sutil is.

Vitantonio Liuzzi (9. helyezés):
“Nagyon elégedett vagyok. Elértük a célunkat, pontokat szereztünk, ami mind magam, mind pedig a csapat számára nagyszerű eredmény. Nehéz verseny volt az üzemanyag-mennyiség és a gumik miatt, plusz még hőség is volt. Összességében azonban szerintem meglehetősen elégedettek lehetünk amiatt, ahogyan mindezeket kezeltük és varázslatos pontszerző helyen lenni. Az összes topcsapat előttünk végzett, nem voltak hibák vagy megbízhatósági problémák, ezért ez az eredmény a maximum, amit ma elérhettünk. Már nagyon várom Ausztráliát, ahol újabb fejlesztéseket kapunk, amelyek révén még jobb pozícióba kerülhetünk a következő versenyen. Összességében ez egy nagyszerű eredmény a csapat számára.”

Adrian Sutil (12. helyezés):
“Legalább célba értünk. Az első kanyarnál történt incidens után ez volt a maximum, amit elérhettünk. Végül is jó versenyünk volt, sokat tanultunk a gumikról és arról, hogy hogyan viselkedik az autó a futam végén, de az incidens miatt elszállt a reményem, hogy pontokat szerezzek. Nem igazán tudom, hogy mi történt abban a kanyarban. Vezettem, és aztán hirtelen nagy fehér füst támadt előttem, ezért vakon mentem. Valakihez hozzáértem, megpördültem és ennyi volt. Kár, de a következő versenyen is hajtani fogunk.”

A Lotus pilótái kiestek a Q1-ben, mégsem szomorkodnak

A Lotus mindössze egy hajszállal maradt le arról, hogy a 2010-es Forma-1-es újoncok közül a legjobb legyen, a Virgin német pilótája, Timo Glock ugyanis keresztülhúzta a maláj alakulat számításait. Jarno Trulli végül a 20., míg Heikki Kovalainen a 21. rajtkockából kezdheti a vasárnapi versenyt, és mindkettejük célja az, hogy célba érjenek Bahreinben.

Trullit alig több mint egy tizedmásodperccel verte meg a 19. helyről startoló Glock, a Lotusnál azonban összességében egyáltalán nem csalódottak emiatt, hiszen autójuk végig megbízhatóan teljesített. A norfolki székhelyű gárda első embere Tony Fernandes kiemelte, fantasztikus, hogy Trullinak sikerült két percen belülre kerülnie.

Jarno Trulli (20. rajtkocka):
“Figyelembe véve azt, hogy mennyit voltunk délelőtt pályán, összességében nem túl rossz a teljesítményünk. A hétvégén egy kicsit balszerencsések voltunk, de a csapat nagyon jól és profin működik, és egy kicsivel több időre van szükségünk ahhoz, hogy a teljesítmény tekintetében előrelépést érjünk el. Vasárnap meg kell próbálnunk befejezni a versenyt, hasznos adatokat kell gyűjtenünk, hogy többet tudjunk meg arról, mi az, ami jó és mi az, ami rossz az autó viselkedésében és el kell érnünk a célunkat is, ami nem más, mint a célba érés.”

Heikki Kovalainen (21. rajtkocka):
“Elég sok az, amit vártunk. Az autó nagyon megbízható volt, ami jó, és a teljesítménye nagyjából olyan, mint amilyenre számítottunk. Meglehetősen boldog vagyok, és bár valószínűleg nem ez volt az eddigi legjobb kvalifikációs köröm, és talán nem is hoztam ki mindent az időmérőből, de jó alappal rendelkezünk a vasárnapi versenyre. A pénteki szabadedzéseken úgy érződött, hogy az autó jó lesz hosszú etapokon, és azzal, hogy a megbízhatósága is rendben van, meglátjuk, hogy alakul a vasárnap. A legfontosabb az, hogy befejezzük a versenyt, aztán majd kiderül, hogy hol is állunk.”

Tony Fernandes:
“Boldog vagyok, nagyon boldog. Fantasztikus volt 16 év szünet után ismét a pályán látni a Lotust, és remek, hogy befejeztük az első kvalifikációnkat. Jarno áttörte a kétperces határt, és ez már a maga nemében is nagyszerű teljesítmény.”

A McLaren pilótái meglepően sokat panaszkodtak pénteken

Tikkasztó hőség volt a pályán, a gumik gyorsan koptak, az autó mindig túlkormányzottá vált, nem tudtuk, mikor nyomhatjuk és mikor spóroljunk inkább, a pálya hepehupás, hiába fékezünk, az autó elpattog és nem áll meg – ez a sok-sok panaszszó mind a McLaren világbajnokainak szájából hangzott el pénteken, az első két bahreini szabadedzést követően.

Ez alapján akár arra is gondolhatnánk, hogy a McLarennél nagyon nem kerek valami, és a brit istálló komoly gondokkal küszködik az évad első hétvégéjén. Ha viszont az eredményekre pillantunk, azt látjuk, hogy Hamilton és Button mindkét szabadedzésen a közvetlen élbolyban végzett, így elvileg joggal bizakodhatnának egy kiváló hétvégi szereplésben. Mi lenne, ha még jól is éreznék magukat az autóban?

Lewis Hamilton (6. és 2. helyezés):
“Nagyon meleg volt ma kinn a pályán, ezért mindkét gumikeverék elég gyorsan kopott, de ez olyan valami, amihez hozzászoktunk, és amit tudunk kezelni. Ami viszont nagyon nehéz pillanatnyilag, az annak a pontos belövése, hogy milyen köridőket érdemes megcéloznunk a hosszabb etapok során. Minél kevésbé nyomod az etap elején, annál jobban tudod nyomni majd a végén, de nehéz pontosan tudni, hogy mikor milyen tempót érdemes diktálnod, úgyhogy egyelőre még csak próbálunk rájönni erre. A pálya új szakasza nagyon hepehupásnak és trükkösnek tűnik, de ez mindenki számára ugyanakkora nehézséget jelent. Az autónk nagyon nehéznek tűnik megtankolva – egyszerűen nem akar megállni, hiába fékezek. Még kevés üzemanyaggal is igen nagy kihívás megállítani ezt az autót, a nagysebességű kanyarokban viszont egészen jól viselkedik. Összességében azért nem volt túl rossz napunk.”

Jenson Button (5. és 4. helyezés):
“A mai nap megmutatta nekünk, hogy nagyon nehéz megóvni a hátsó gumikat ezen a pályán, különösen a lágyabb keverékűeket. Így aztán az etapok többségében jelentős túlkormányzottsággal kell megküzdenünk. A pálya új szakasza nagyon hepehupás. Próbálsz minél később fékezni, de ha ezt teszed, az autó alja az aszfalthoz vágódik, ide-oda kezdesz pattogni, és azt is alig látod, hogy merre mész. Ezért jobb inkább előbb fékezni egy kicsit, és jóval lágyabban a szokásosnál. Még folyamatosan dolgozunk az autó beállításain, de ez a második szabadedzésen nemigen lehetséges, mivel ilyenkor a gumikat kell tesztelni, és amúgy is rengetegen vannak a pályán. Tudjuk, hogy milyen most az autó, és tudjuk, hogy milyennek kellene lennie, úgyhogy éjszaka is dolgozni fogunk. Úgy gondolom, rendben volt a mai munkánk, és úgy ahogy elégedettek lehetünk az autó teljesítményével, noha tudjuk, hogy bizonyos területeken még fejlődnünk kell.”