Tag Archives: norbert haug

Pályán az új MERCI!

A Mercedes a jövő kedden kezdődő barcelonai teszt előtt kipróbálta 2012-es autóját Silverstone-ban. A csapat egyelőre elégedett az autóval.
Bár a téli tesztek múlt héten kezdődtek Jerezben, a Mercedes oda még nem vitte el 2012-es autóját. A W03 hivatalosan jövő kedden, Barcelonában debütál, a németek azonban már csütörtökön kipróbálták az autót Silverstone-ban. A promóciós célokból végrehajtott tesztekre érvényes szabályoknak megfelelően Michael Schumacher és Nico Rosberg összesen száz kilométert tehetett meg az új autóval, melyre a Pirelli új abroncsait sem szerelhették még fel. Az első fotó ezen a linken tekinthető meg az autóról, látszik rajta, hogy a Mercedes is a lépcsős orrkúp mellett döntött.

“Ma vittük először pályára az autót, ezért nehéz véleményt mondani róla, ráadásul demonstrációs gumikat használtunk, és a pálya rövidebb verzióján köröztünk. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az autó úgy viselkedett, ahogy vártuk” – nyilatkozta az Autosportnak a Mercedes sportigazgatója, Nortbert Haug. A W03-at Rosberg próbálta ki először, majd ötven kilométer megtétele után adta át a kormányt Schumachernek.

Az autóról eddig nyilvánosságra hozott felvételek nem egyértelműek, annyi azonban biztos, hogy továbbra is a McLaren az egyetlen csapat, amely nem lépcsős orr-résszel reagált a szabályváltozásokra. “Az orra lépcsős, ahogy már néhányan látták. A mi megoldásunk nagyon szép és dinamikus” – árulta el Haug, majd elmondta, a Mercedes hasznos munkával töltötte azt a tíz napot, amivel késleltették az új autó bemutatkozását.
“Az autó a tervezett idő előtt a tesztpadon volt, már egy ideje szimuláltuk a motor, a váltó és a KERS működését. Optimisták vagyunk, és az a célunk, hogy már az első tesztnapon gyorsak legyünk” – magyarázta Haug. A németek Jerezben, a régi autóval is fontos tapasztalatokat gyűjtöttek, elsősorban az új gumikról. “A befújt diffúzorral köröztünk, így tudtuk az új gumik használata közben gyűjtött adatokat összehasonlítani a régiekkel. Sokat tanultunk, remélhetőleg ezt hasznosítani tudjuk az új autón is.”