Tag Archives: MP4-25

A McLarennél mindenki optimista a szezonrajt előtt

A wokingiak háza táján mindenki maximálisan meg van győződve arról, hogy a csapat tökélesen felkészült az új évadra. A csapat két pilótája, Jenson Button és Lewis Hamilton, valamint az elnök, Martin Whitmarsh is rendkívül optimistán nyilatkozott a Bahreini Nagydíj előtt. Van is ok a bizakodásra a McLarennél – az elmúlt két év világbajnokaival a soraikban veselkednek neki a 2010-es évadnak, ráadásul a téli tesztek alapján az autó is gyorsnak tűnik.

“Alig tudom elhinni, hogy máris vége a télnek – mintha csak tegnap lett volna, hogy Abu-Dzabiban versenyeztem”- kezdi a McLaren futamelőzetesében a 2008-as világbajnok, Lewis Hamilton. Két részre oszlott ez a telem: karácsony előtt tényleg csak arra koncentráltam, hogy keményen eddzem és minél jobb erőnlétre tegyek szert a szezon rajtja előtt. Január óta pedig teljesen a csapattal való közös munkára, valamint az autó tesztelésére és fejlesztésére összpontosítottam.”

“Hatalmas mennyiségű munka van mögöttünk, de remek érzés volt Jensonnal (Button, a csapattárs) és a mérnökökkel együtt fáradozni azon, hogy jobbá tegyük az MP4-25-öst, és mi mindannyian hihetetlenül elégedettek vagyunk azzal a fejlődéssel, amit bemutattunk, és azzal az iránnyal, amerre elmozdultunk”- folytatta Hamilton.

“Úgy vélem, egy nagyon ígéretes autót tudhatunk magunk alatt. Ez egy igazán nagy változás a tavalyi évhez képest, ezért engem nagyon nagy izgalommal tölt el az a potenciál, ami ebben az autóban rejlik. Azonban minden a versenyen fog eldőlni, és én pillanatnyilag semmit sem tudok jobban annál, mint hogy száz százalékig készen állok a versenyre”- mondta végül magabiztosan a két évvel ezelőtti egyéni világbajnok.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Hamilton csapattársa, a McLarenhez újonnan érkező címvédő, Jenson Button is hasonlóan pozitívan értékelte a csapat téli felkészülését, és ő is legalább annyira várja már a bahreini első pénteki szabadedzést, mint Hamilton.

A McLaren futam előzetesében természetesen Martin Whitmars csapatfőnök is megszólalt, és ő is hasonlóan bizakodóan tekint az új idény, és mindenekelőtt a bahreini szezonnyitó elé, mint két világbajnok pilótája.

“Az egyik legeslegszorgalmasabb szezon előtti programunkon vagyunk túl, amit valaha teljesítettünk. Óriási adathalmazt gyűjtöttünk össze, és rendkívül sok tudásra tettünk szert az MP4-25 viselkedéséről, csupán négy rövidke teszt alatt. Folyamatosan bátorított minket az az ütem, ahogyan fejlődtünk, és végig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk Jensontól és Lewistól, ezért most már úgy érezzük, készen állunk”- zárta ugyanazzal mondandóját Whitmarsh, amivel előtte Hamilton is befejezte saját nyilatkozatát, vagyis, hogy “készen állunk.”

A McLarennél tehát készen állnak. Kezdődhet az új szezon!

A McLaren az FIA-val vizsgáltatja meg hátsó légterelőjét

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) technikai delegáltja, Charlie Whiting látogatást tesz a McLarennél, hogy a csapattal közösen tisztázzák a brit csapat új autójának vitatott kialakítású hátsó szárnya körüli helyzetet. A wokingi alakulatnál biztosak benne, hogy a Red Bull Racing által kifogásolt alkatrész szabályos, hiszen folyamatosan kapcsolatban álltak az FIA-val, akik nem találtak kivetnivalót benne.

Az FIA részéről is megerősítették, hogy Whiting pénteken a McLaren meghívására látogat el a wokingi központba

“Nincs problémánk vele, de meghívást kaptunk a csapattól, hogy vizsgáljuk meg az autót, úgyhogy Charlie odautazik és megnézi”- idézi a Daily Telegraph a nemzetközi szövetség szóvivőjét.

A McLaren csapatfőnöke rövid látogatásra számít, szerinte Whiting hamar rábólint az MP4-25-ös kódjelű autó hátsó szárnyára, mivel arra már korábban áldását adta az FIA. “A szárny valóban más és innovatív. Azonban már hónapokkal ezelőtt is kapcsolatban álltunk Charlie-val, hogy biztosak legyünk benne, a szárny megfelel a szabályoknak, ő pedig biztosított róla, hogy igen”- mondta az üggyel kapcsolatban Martin Whitmarsh.

A McLaren hátsó légterelőjét kifogásolják a riválisok

A szezon előtti utolsó tesztet Lewis Hamilton zárta az élen a McLarennel, ám a wokingi csapat kiugró formájának okát néhányan egy a szabályok alapján megkérdőjelezhető legitimitású alkatrész használatában látják. A Red Bull Racing (és szerintük a Ferrari is) a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) vizsgáltatja az MP4-25-ös hátsó légterelőjét.

A McLarennél a barcelonai teszten egy olyan új hátsó vezetőszárnyat használtak, amelynek felső terelőlapját az autó cápauszonyszerű motorborításának meghosszabbítása lényegében két különálló részre osztja.

A Red Bull Racing csapatfőnöke szerint ez szabálytalan, mivel ez hatékonyabb leszorító-erőt biztosít a nagysebességű egyenesekben. A Red Bull ezért arra kérte az FIA-t, hogy – az egyenlő feltételek biztosítása érdekében – sürgősen tisztázza, szabályos-e a McLaren által használt megoldás vagy sem.

“Van egy kis vita a McLaren hátsó szárnya kapcsán”- árulta el Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke brit újságírók társaságában. “Tudniillik, van rajta egy átkötő elem, aminek köszönhetően rengeteg sebességet nyerhetnek az egyenesekben. Úgy gondolom, még az első verseny előtt döntés fog születni az ügyben. Mi is a helyzet tisztázását kértük az FIA-tól, habár hogy őszinte legyek, azt hiszem, a Ferrarit még jobban izgatja ez a kérdés”- mondta Horner.

“Alapesetben, ha így rögzíted a szárnyat, minden tehertől menetesíted azt, és plusz sebességre teszel szert az egyenesekben. Ez olyasvalami, amit elég gyakran használtunk az évek során, ám a szárnyelválasztók bevezetése óta tilos alkalmazni ezt a megoldást”- osztotta meg az ide vonatkozó technikai szabályokat a Red Bull csapatfőnöke.

“Végső soron a következő a kérdésünk az FIA felé: ’Ez egy okos tervezési kivitelezés vagy egyszerű szabálysértés’?” Mindenesetre ők alighanem teljesen biztosak abban, hogy szabályos, amit kitaláltak. Azt gondolnám, hogy szabályosnak fogják találni”- árulta el Horner, aki ezek szerint tényleg csupán a helyzet tisztázását, és nem a kérdéses elem betiltását várja az FIA-tól.

Közben a McLaren részéről egyből cáfolták, hogy bármi szabálytalan lenne új vezetőszárnyukkal kapcsolatban, sőt, ők Hornerrel szemben azt állítják, hogy a Ferrari meg sem kérdőjelezte az új elem legitimitását. Ezt egyébként az Autosport-nak egy meg nem nevezett ferraris forrás is megerősítette.

“Biztosak vagyunk afelől, hogy az autónk teljesen szabályos, és nem foglalkozunk a használatát övező tiltakozással”- jelentette ki tömören a McLaren egy szóvivője.