Tag Archives: Mercedes

Pályán az új MERCI!

A Mercedes a jövő kedden kezdődő barcelonai teszt előtt kipróbálta 2012-es autóját Silverstone-ban. A csapat egyelőre elégedett az autóval.
Bár a téli tesztek múlt héten kezdődtek Jerezben, a Mercedes oda még nem vitte el 2012-es autóját. A W03 hivatalosan jövő kedden, Barcelonában debütál, a németek azonban már csütörtökön kipróbálták az autót Silverstone-ban. A promóciós célokból végrehajtott tesztekre érvényes szabályoknak megfelelően Michael Schumacher és Nico Rosberg összesen száz kilométert tehetett meg az új autóval, melyre a Pirelli új abroncsait sem szerelhették még fel. Az első fotó ezen a linken tekinthető meg az autóról, látszik rajta, hogy a Mercedes is a lépcsős orrkúp mellett döntött.

“Ma vittük először pályára az autót, ezért nehéz véleményt mondani róla, ráadásul demonstrációs gumikat használtunk, és a pálya rövidebb verzióján köröztünk. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az autó úgy viselkedett, ahogy vártuk” – nyilatkozta az Autosportnak a Mercedes sportigazgatója, Nortbert Haug. A W03-at Rosberg próbálta ki először, majd ötven kilométer megtétele után adta át a kormányt Schumachernek.

Az autóról eddig nyilvánosságra hozott felvételek nem egyértelműek, annyi azonban biztos, hogy továbbra is a McLaren az egyetlen csapat, amely nem lépcsős orr-résszel reagált a szabályváltozásokra. “Az orra lépcsős, ahogy már néhányan látták. A mi megoldásunk nagyon szép és dinamikus” – árulta el Haug, majd elmondta, a Mercedes hasznos munkával töltötte azt a tíz napot, amivel késleltették az új autó bemutatkozását.
“Az autó a tervezett idő előtt a tesztpadon volt, már egy ideje szimuláltuk a motor, a váltó és a KERS működését. Optimisták vagyunk, és az a célunk, hogy már az első tesztnapon gyorsak legyünk” – magyarázta Haug. A németek Jerezben, a régi autóval is fontos tapasztalatokat gyűjtöttek, elsősorban az új gumikról. “A befújt diffúzorral köröztünk, így tudtuk az új gumik használata közben gyűjtött adatokat összehasonlítani a régiekkel. Sokat tanultunk, remélhetőleg ezt hasznosítani tudjuk az új autón is.”

Rosberg spórolt gumit a Mercedesnél

A Q2-ben használt Pirelliken vett részt, míg Michael Schumacher egy elrontott kigyorsítás után mindössze 9 ezredmásodperccel került csapattársa mögé.

A Mercedesnél reális eredménynek tartják, hogy a 7. és 8. rajtkockát szerezték meg az Európa Nagydíjra, mert lényegében ugyanakkora volt a lemaradásuk a 6. helyezett Jenson Buttontól, mint neki a pole-t elhódító Sebastian Vetteltől. Ezért Schumacher, aki mindössze 9 ezreddel volt lassabb csapattársánál, Nico Rosbergnél, úgy véli, a versenyen sem lesz lehetőségük beleszólni a Red Bull, a McLaren és a Ferrari küzdelmébe.

“Elfogadhatónak tartom a mai időmérő eredményét, amit átlagosnak neveznék. Egy hellyel előrébb is végezhettem volna, de az utolsó előtti lassú kanyarban túl korán kezdtem gyorsítani, túlkormányzott lett az autóm, és egy pillanatra el kellett vennem a gázt, ezért Nico mögé kerültem” – mondta Schumacher. “Elbizakodottság lenne a részemről arra számítani, hogy holnap támadhatjuk majd az előttünk lévő autókat, mert szerintem a rajtpozícióink reálisan tükrözik a lehetőségeinket.”

Mivel a Mercedes DRS-e a leghatékonyabb a mezőnyben, ma a legnagyobb, 317,5 km/órás végsebességet is Rosberg érte el, de a versenyen, amikor nem lehet bármikor használni a dönthető hátsó szárnyat, ez nem fog számukra akkora előnyt jelenteni, mint az időmérőn. Cserébe Rosbergnek sikerült megspórolnia egy garnitúra lágy gumit, miközben Schumacher már a Q1-ben is kénytelen volt feltetetni egyet az autójára a biztos továbbjutáshoz, ezért neki a futamra egyetlen friss szettje sem maradt.

“Ezen a hétvégén nincs könnyű dolgunk kint a pályán, vigyáznunk kell, hogy ne melegedjenek túl a hátsó gumik – erre holnap érdemes lesz odafigyelni” – magyarázta Rosberg. “Sikerült megspórolnom egy garnitúra lágy gumit, mert a Q2-ben használt opciós szettel mentem, ami a versenyen jól jöhet, hiszen pontokat szeretnénk szerezni. Már alig várom.”

A csapatfőnök Ross Brawn is úgy vélte, a Mercedes kihozta a maximumot az autójából. Szerinte a tempójuk a hétvégén eddig magas üzemanyagszint mellett sem volt rossz, de holnap számolniuk kell a várhatóan magasabb aszfalthőmérséklet gumikra gyakorolt hatásával.

A McLaren részvényeket vásárolt vissza a Mercedestől

A Mercedes korábban negyven százalékos tulajdonrésszel rendelkezett a McLaren F1-es csapatában, ám miután a német gyártó az idény elején a Brawn GP-hez csatlakozott és gyári istállóvá alakította Ross Brawn alakulatát, a McLaren visszavásárolta tőlük részvényeik nagy részét. A Mercedes így jelenleg tizenegy százaléknyi tulajdonrésszel bír a McLarenben.

“Azt hiszem, körülbelül a részvényeink tizenegy százaléka van még a Mercedes kezében, de ez nem egy fontos vagy jelentős szám”- mondta el Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke a brit Reuters hírügynökségnek.

Whitmarsh azt is elárulta, hogy a csapatban a legnagyobb tulajdonrésszel a bahreini Mumtalakat vállalat rendelkezik (30 százalék), míg a McLaren Automobil igazgatója és egyben a korábbi csapatfőnök, Ron Dennis, valamint a szaúdi üzletember, Mansour Ojjeh részesedése egyaránt 15-15 százalék a csapat részvényeiből.

Whitmarsh egyébként a McLaren MP4-12C típusú sportautójának csütörtöki leleplezésén beszélt a médiának, és a Ferrari főnökének, Luca di Monetezemolónak is üzent, ugyanis a wokingiak újonnan bemutatott járgánya épp a Ferrarikkal kíván versenybe szállni a GT sorozatokban.

“Az autó megépítésével a következőt üzentük a Ferrarinak: “Mi mindenhol versenyezni akarunk veletek. Hová mentek? Miért nem megyünk együtt?”- zárta jó kedélyűen a McLaren csapatfőnöke.

Bahreinben veti be először idei diffúzorát a Mercedes

Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnökének elmondása szerint csak a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon vetik be új diffúzorukat. Noha a brackley-i istálló több aerodinamikai újítással utazott Barcelonába, a szezon előtti utolsó teszt helyszínére, nem akarják, hogy a szóban forgó alkatrészt a riválisok már az idény kezdete előtt lássák.

A Gazzetta dello Sport című lapnak nyilatkozó Brawn elismerte, hogy az idei felkészülés eddig korántsem annyira sikeres, mint a tavalyi, amikor az idény előtti utolsó teszten az akkor még Brawn GP néven szereplő csapat autója egyértelműen a mezőny legjobbja volt.

“Tudjuk, hogy azt a teljesítményt nem lehet megismételni. Egyelőre nem mondhatjuk, hogy nyerő autónk van, de azt tudjuk, hogy nem rossz. Volt néhány kisebb problémánk, de Jerezben már a fejlődés jelei mutatkoztak, különösen az autó és a gumik működésének megértésével kapcsolatban”- fogalmazott a brit szakember.

Az eddigi teszteken leginkább az első gumik megfelelő hőmérsékletre melegítésével akadtak gondjai a csapatnak, de szinte minden alkalommal hátráltatta kisebb-nagyobb probléma a Mercedes felkészülését.