Tag Archives: leggyorsabb

Rosberg spórolt gumit a Mercedesnél

A Q2-ben használt Pirelliken vett részt, míg Michael Schumacher egy elrontott kigyorsítás után mindössze 9 ezredmásodperccel került csapattársa mögé.

A Mercedesnél reális eredménynek tartják, hogy a 7. és 8. rajtkockát szerezték meg az Európa Nagydíjra, mert lényegében ugyanakkora volt a lemaradásuk a 6. helyezett Jenson Buttontól, mint neki a pole-t elhódító Sebastian Vetteltől. Ezért Schumacher, aki mindössze 9 ezreddel volt lassabb csapattársánál, Nico Rosbergnél, úgy véli, a versenyen sem lesz lehetőségük beleszólni a Red Bull, a McLaren és a Ferrari küzdelmébe.

“Elfogadhatónak tartom a mai időmérő eredményét, amit átlagosnak neveznék. Egy hellyel előrébb is végezhettem volna, de az utolsó előtti lassú kanyarban túl korán kezdtem gyorsítani, túlkormányzott lett az autóm, és egy pillanatra el kellett vennem a gázt, ezért Nico mögé kerültem” – mondta Schumacher. “Elbizakodottság lenne a részemről arra számítani, hogy holnap támadhatjuk majd az előttünk lévő autókat, mert szerintem a rajtpozícióink reálisan tükrözik a lehetőségeinket.”

Mivel a Mercedes DRS-e a leghatékonyabb a mezőnyben, ma a legnagyobb, 317,5 km/órás végsebességet is Rosberg érte el, de a versenyen, amikor nem lehet bármikor használni a dönthető hátsó szárnyat, ez nem fog számukra akkora előnyt jelenteni, mint az időmérőn. Cserébe Rosbergnek sikerült megspórolnia egy garnitúra lágy gumit, miközben Schumacher már a Q1-ben is kénytelen volt feltetetni egyet az autójára a biztos továbbjutáshoz, ezért neki a futamra egyetlen friss szettje sem maradt.

“Ezen a hétvégén nincs könnyű dolgunk kint a pályán, vigyáznunk kell, hogy ne melegedjenek túl a hátsó gumik – erre holnap érdemes lesz odafigyelni” – magyarázta Rosberg. “Sikerült megspórolnom egy garnitúra lágy gumit, mert a Q2-ben használt opciós szettel mentem, ami a versenyen jól jöhet, hiszen pontokat szeretnénk szerezni. Már alig várom.”

A csapatfőnök Ross Brawn is úgy vélte, a Mercedes kihozta a maximumot az autójából. Szerinte a tempójuk a hétvégén eddig magas üzemanyagszint mellett sem volt rossz, de holnap számolniuk kell a várhatóan magasabb aszfalthőmérséklet gumikra gyakorolt hatásával.

A leggyorsabb körök és a végsebességek Szahírből


 

2010-es Bahreini Nagydíj:

Csúcssebességek a futamon:




Csapat Pilóta Végsebesség
km/óra
Hátrány
1 L. Hamilton McLaren 314,8
2 J. Button McLaren 313,2 -1,6
3 N. Hülkenberg Williams 313,1 -1,7
4 V. Liuzzi Force India 311,6 -3,2
5 R. Kubica Renault 311,5 -3,3
6 A. Sutil Force India 310 -4,8
7 J. Alguersuari Toro Rosso 309,3 -5,5
8 V. Petrov Renault 309,1 -5,7
9 R. Barrichello Williams 308,9 -5,9
10 F. Massa Ferrari 307,7 -7,1
11 T. Glock Virgin 307,4 -7,4
12 F. Alonso Ferrari 306,6 -8,2
13 N. Rosberg Mercedes 306,3 -8,5
14 S. Buemi Toro Rosso 306,2 -8,6
= P. de la Rosa Sauber 306,2 -8,6
16 M. Schumacher Mercedes 306,1 -8,7
17 B. Senna HRT 305,7 -9,1
18 M. Webber Red Bull 305,6 -9,2
19 K. Kobajasi Sauber 304,4 -10,4
20 L. di Grassi Virgin 303,7 -11,1
21 K. Chandhok HRT 302,6 -12,2
22 J. Trulli Lotus 302,2 -12,6
23 H. Kovalainen Lotus 301,3 -13,5
24 S. Vettel Red Bull 301 -13,8

Versenyen futott leggyorsabb körök:

Csapat Pilóta Köridő Hátrány Különbség
az előzőhöz
Kör
1 F. Alonso Ferrari 1:58.287

45
2 A. Sutil Force India 1:59.393 +0:01.106 +0:01.106 49
3 M. Webber Red Bull 1:59.487 +0:01.200 +0:00.094 45
4 L. Hamilton McLaren 1:59.560 +0:01.273 +0:00.073 42
5 F. Massa Ferrari 1:59.732 +0:01.445 +0:00.172 38
6 R. Barrichello Williams 1:59.833 +0:01.546 +0:00.101 47
7 V. Liuzzi Force India 1:59.906 +0:01.619 +0:00.073 39
8 J. Alguersuari Toro Rosso 1:59.964 +0:01.677 +0:00.058 25
9 J. Button McLaren 1:59.970 +0:01.683 +0:00.006 45
10 S. Buemi Toro Rosso 2:00.080 +0:01.793 +0:00.110 41
11 M. Schumacher Mercedes 2:00.204 +0:01.917 +0:00.124 45
12 S. Vettel Red Bull 2:00.218 +0:01.931 +0:00.014 32
13 N. Rosberg Mercedes 2:00.236 +0:01.949 +0:00.018 45
14 R. Kubica Renault 2:00.474 +0:02.187 +0:00.238 33
15 N. Hülkenberg Williams 2:01.401 +0:03.114 +0:00.927 34
16 P. de la Rosa Sauber 2:01.650 +0:03.363 +0:00.249 27
17 H. Kovalainen Lotus 2:02.701 +0:04.414 +0:01.051 47
18 J. Trulli Lotus 2:02.930 +0:04.643 +0:00.229 34
19 V. Petrov Renault 2:04.307 +0:06.020 +0:01.377 7
20 K. Kobajasi Sauber 2:05.044 +0:06.757 +0:00.737 4
21 T. Glock Virgin 2:07.062 +0:08.775 +0:02.018 11
22 B. Senna HRT 2:09.127 +0:10.840 +0:02.065 14
23 L. di Grassi Virgin 2:09.361 +0:11.074 +0:00.234 2

Karun Chandhok az első körben kiesett