Tag Archives: a Williams

A Williams folyamatos fejlődésben bízik

Sam Michael, a Williams technikai igazgatója szerint csapata az elkövetkezendő futamokon képes lesz fejlődni és előrelépni. A szakember állítása szerint Barrichello vasárnapi tizedik helye – amely az idei évtől már pontot ér – nem tükrözi a csapat valós erejét.

Miközben a brazil veterán megszerezte a csapat idei első pontját Bahreinben, Sam Michael elárulta, Barrichellót valójában több apró probléma is hátráltatta a futamon.

“Egy-két apró gond akadt az autóval, amit a verseny előtt már nem tudtunk tökéletesen helyrehozni, így mintegy “tűzoltásként” nyúltunk az autóhoz, hogy mindenképp be tudjuk fejezni a versenyt. Igazából három-négy olyan terület van az FW32-esen, ami sajnos nem olyan jellegű, amit a helyszínen helyre lehetne hozni. Egy-két versenyünk valószínűleg rá fog menni, hogy megtaláljuk a megoldásokat.”

A szakember hozzátette, hogy a problémák ellenére Barrichello a hatodik leggyorsabb kört futotta meg a versenyen, és még sokkal többre is képes lehet idén az autó. A Williams a Toyota kivonulása után – az újonc csapatokhoz hasonlóan – Cosworth motorra váltott.

“Barrichello azt a nagyszerű kört egy sérült autóval teljesítette, így nagyon bizakodó vagyok az idei szezont illetően”- mondta még a technikai részleg vezetője.

Michael védelmébe vette az ifjú tehetséget, Nico Hülkenberget is, aki a verseny során a pálya egyik legtechnikásabb szakaszán egyszer meg is pördült. “Nico nagyszerűen dolgozott a hétvégén, a pénteki szabadedzéseken is nagyon gyors volt. Igaz, az időmérőn elkövetett egy kisebb hibát, és a futamon sem volt mindig szerencséje, de ő egy nagyon ügyes srác, aki nagyszerű kapcsolatot ápol a mérnökeivel, és biztos vagyok benne, hogy hozni fogja a nagyszerű eredményeket”- nyilatkozta Sam Michael az autosport.com-nak.

Hülkenberg állítja, a Williams meglepetést okozhat

A Williams csapatának német újonca, Nico Hülkenberg szerint csapata okozhat kellemetlen perceket az élcsapatoknak, azaz a Ferrari, a Mercedes GP, a Red Bull Racing és McLaren istállóknak.

Hülkenberg nem zárja ki, hogy csapata felveheti a versenyt a négy élcsapattal. A Williams 2004 óta nem ünnepelhetett futamgyőzelmet a Forma-1-ben, de a téli teszteredmények után, egy rutinos pilótával, Rubens Barrichellóval és a tehetséges újonc Nico Hülkenberggel a fedélzeten újra elérhető közelségbe kerülhet a csapat számára a dobogó legfelső foka.

“Barcelonában azonos, esetenként néha talán jobb teljesítményt is nyújtottunk mint a Mercedes, de Bahreinbe minden bizonnyal vadonatúj alkatrészekkel érkeznek majd. Ha tudjuk tartani a fejlesztéseink ütemét, és jó döntéseket hozunk, olykor esélyünk lehet beférkőzni a topcsapatok közé”

Az újonc célja az első tíz közé kerülés a kvalifikáción, majd néhány pont megszerzése a versenyen. Ha a tízedik helyre kvalifikálná magát a német, illetve a versenyt is itt fejezné be, máris eleget tenne saját célkitűzésének, hiszen a 2010. évtől kezdve megváltozik a 2003-ban bevezetett pontrendszer, már az első tíz helyezett kap majd pontokat.

Hülkenberget hidegen hagyja, hogy őt tartják az idei legígéretesebb újoncának.”Nem foglalkozom ezzel. Azt mondják, én vagyok az öt újonc közül a legjobb, de én a mezőny legjobbja akarok lenni, ezért nem érdekel hol állok ebben az ötösben.”

A német csapattársa a mezőny második legidősebb és legrutinosabb tagja, a brazil Rubens Barrichello lesz. “Rubens nagyszerű viszonyítási alap lesz számomra. Mind tudjuk mire képes ő. Elég ha arra gondolunk, hogy tavaly mennyivel gyorsabb volt a szezon második felében Jenson Buttonnál. Biztos vagyok benne, hogy kihozza az autóból a maximumot, ezért is viszonyítom majd hozzá a saját teljesítményemet”- nyilatkozta Nico Hülkenberg az autosport.com-nak.