Category Archives: Williams

A Williams folyamatos fejlődésben bízik

Sam Michael, a Williams technikai igazgatója szerint csapata az elkövetkezendő futamokon képes lesz fejlődni és előrelépni. A szakember állítása szerint Barrichello vasárnapi tizedik helye – amely az idei évtől már pontot ér – nem tükrözi a csapat valós erejét.

Miközben a brazil veterán megszerezte a csapat idei első pontját Bahreinben, Sam Michael elárulta, Barrichellót valójában több apró probléma is hátráltatta a futamon.

“Egy-két apró gond akadt az autóval, amit a verseny előtt már nem tudtunk tökéletesen helyrehozni, így mintegy “tűzoltásként” nyúltunk az autóhoz, hogy mindenképp be tudjuk fejezni a versenyt. Igazából három-négy olyan terület van az FW32-esen, ami sajnos nem olyan jellegű, amit a helyszínen helyre lehetne hozni. Egy-két versenyünk valószínűleg rá fog menni, hogy megtaláljuk a megoldásokat.”

A szakember hozzátette, hogy a problémák ellenére Barrichello a hatodik leggyorsabb kört futotta meg a versenyen, és még sokkal többre is képes lehet idén az autó. A Williams a Toyota kivonulása után – az újonc csapatokhoz hasonlóan – Cosworth motorra váltott.

“Barrichello azt a nagyszerű kört egy sérült autóval teljesítette, így nagyon bizakodó vagyok az idei szezont illetően”- mondta még a technikai részleg vezetője.

Michael védelmébe vette az ifjú tehetséget, Nico Hülkenberget is, aki a verseny során a pálya egyik legtechnikásabb szakaszán egyszer meg is pördült. “Nico nagyszerűen dolgozott a hétvégén, a pénteki szabadedzéseken is nagyon gyors volt. Igaz, az időmérőn elkövetett egy kisebb hibát, és a futamon sem volt mindig szerencséje, de ő egy nagyon ügyes srác, aki nagyszerű kapcsolatot ápol a mérnökeivel, és biztos vagyok benne, hogy hozni fogja a nagyszerű eredményeket”- nyilatkozta Sam Michael az autosport.com-nak.

A Williams a gyengébb kvalifikáció után is pontokat remél

Kissé csalódott hangulat uralkodik a Williamsnél, amiért egyik pilótájuknak sem sikerült bejutnia a bahreini időmérő harmadik szakaszába, de Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg is igyekszik a pozitívumokra koncentrálni, és teljes erővel a vasárnapi futamra készülnek.

A grove-i alakulatnál bíznak a szokásosnak mondható jó rajtban, amely révén már az első körben előre tudnak lépni, valamint abban, hogy sikerül jobban gazdálkodniuk a gumikkal, mint a rivális csapatok versenyzőinek. Egyértelmű célkitűzés a pontszerző helyek megszerzése

Rubens Barrichello (11. rajtkocka):
“Azt hiszem, jól teljesítettünk ma, habár nem annyira, mint szerettük volna, de pénteken apróbb gondjaink voltak, amik miatt nem tudtunk elég időt a pályán tölteni. Emiatt kissé kapkodnunk kellett ma délelőtt. Összességében azonban jó irányba tartunk, jó az összhang a garázson belül és hiszünk a csapatban. Majdnem sikerült bejutni az időmérő utolsó részébe, csak egy kicsivel voltam lemaradva Jensontól, úgyhogy annyira nem volt rossz, ráadásul van néhány új abroncsom holnapra, ami jól fog jönni.”

Nico Hülkenberg (13. rajtkocka):
“Azt reméltem, többet el tudok érni az első időmérőmön, de nem tudtuk tökéletes állapotba hozni az autót és én sem tudtam hibátlan kört menni. Ez a párosítás pedig nagyon sokba kerül a Forma-1-ben, nem is sikerült bejutnunk a Q3-ba. Valószínűleg nem éri meg túl sokat töprengeni a holnapi versenyen, az egyetlen, amit biztosan tudunk, hogy mindenkinek nagyon nehéz lesz, és úgy gondolom, kulcsfontosságú lesz, hogy jól bánjuk a gumikkal.”