Category Archives: Vettel

Vettel: Balszerencsénk volt, de szerencsénk is

Sebastian Vettel hamar túljutott kezdeti csalódottságán azok után, hogy magabiztosan haladt az idénynyitó Bahreini Nagydíj megnyerése felé, ám egy műszaki probléma miatt tempót veszített, és végül be kellett érnie a negyedik hellyel. Mint mondja, alakulhatott volna rosszabbul is, és a negyedik hely még mindig sokkal jobb, mint ha kiesett volna

Vettel autójában a Renault motor egyik gyújtógyertája mondta fel a szolgálatot, ez okozta a német pilóta jelentős tempóvesztését a Bahreini Nagydíj záró szakaszában. A pilótafülkébe beszűrődő zaj alapján Vettel maga egyébként a kipufogórendszer meghibásodására gondolt, és már lélekben fel is készült a legrosszabbra, a kényszerű kiállásra, így végül szinte szerencsésnek érezte magát, hogy egyáltalán be tudta fejezni a futamot.

“Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy nagyon sima versenynek indult számunkra, egy kiváló starttal, aztán egy kiváló első etappal, és úgy gondolom, hogy mindenkinél jobbak voltunk a szuper-lágy gumikon, amire valószínűleg kevesen számítottak”- emlékezett vissza a Bahreini Nagydíj első szakaszára Vettel, akit az Autosport magazin munkatársa szólaltatott meg.

“Aztán megvolt az a szabadságunk, hogy egy körrel Fernando (Alonso) után ejthettük meg a bokszkiállásomat, ami miatt nyilvánvalóan vesztettünk egy keveset, de még ez is belefért. Egy szó, mint száz, én úgy gondolom, hogy egészen a meghibásodásig minden nagyon jónak tűnt, és bárhogy is, de szerintem abszolút nyeregben voltunk”- folytatta a Red Bull Racing ifjú titánja.

“Aztán egyszer csak hirtelen furcsa zajt kezdtem hallani, ezért egyből jelentettem a csapatnak, hogy valami történt a kipufogóval, mivel a zaj alapján erre gondoltam. Általában, ha balszerencsés az ember, és eltörik a kipufogója, kénytelen feladni a versenyt, szóval szerencse, hogy mi tudtuk folytatni”- mondta Vettel, aki ezek szerint lélekben már kezdett felkészülni a legrosszabbra, miközben becsületből még tovább nyomta a gázt.

“Rengeteg időt veszítettem a probléma miatt, mivel egyszerűen eltűnt az erő az autóból. Hiába nyomtam tövig a gázt, nem ment úgy, mint addig, és mivel így az egyenesekben rengeteg időt veszítettem, a féktávokon és a kanyarokban mindent beleadtam, hogy visszanyerjek egy kis időt. Szerencsére az abroncsaim még jól bírták, és végig sikerült őket megóvnom. Szerintem ennek köszönhetem ezt a negyedik helyet. Persze nyernem kellett volna”- mondta Vettel, aki hatalmas erőfeszítéssel és bravúros teljesítménnyel a negyedik helyet végül sikeresen megőrizte a vészjóslóan közeledő Nico Rosberggel szemben.

A fiatal németet szerencsére a humora sem hagyta el, ami szintén megkönnyíti számára a történtek feldolgozását. “Nos, való igaz, nagyon szép trófeákat osztanak itt, talán a legszebbeket az egész év során, de legalább a pezsgőről nem maradtam le, mivel az Bahreinben nem jár a dobogósoknak.”

“Persze kár, hogy nem állhattam dobogóra, de fontos, hogy befejezzük a futamokat, ez a szezon kulcsa, úgyhogy összességében az, hogy a negyedik helyen célbaértem, nem is olyan rossz eredmény. Csak hát nyerhettem is volna”- mondta végül.

A Red Bull a hibátlan Vettelt dicséri

A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko nem győzte Sebastian Vettel teljesítményét méltatni a Bahreini Nagydíj után, ahol a német valószínűleg egészen könnyed győzelmet aratott volna, ha nem romlik el autójában a Renault motor.

Vettel már a szombati időmérőn is páratlan teljesítményt nyújtott, hiszen sikerült megszereznie a Forma-1-es szezonnyitó futam első rajtkockáját. A versenyen is mindaddig utolérhetetlennek bizonyult, amíg autója meg nem hibásodott. A hivatalos közlemény szerint az egyik gyújtógyertya adta meg magát a motorban.

Az elmaradt győzelem ellenére Helmut Marko elismerően nyilatkozott Vettel teljesítményéről: “Sebastian nagyszerű munkát végzett! Hibátlanul vezetett ezen a nehéz futamon, a verseny elejétől a kezében tartotta az irányítást. Már a harmadik kör után megkértük, hogy spóroljon az üzemanyaggal, hiszen így is képes volt az élen maradni, biztos távolságra a Ferrariktól. De a motor meghibásodása után is maga mögött tudta tartani a két Mercedest, Nico Rosberget és Michael Schumachert, ami szintén rendkívüli teljesítmény, mi nem is hittük, hogy képes lesz rá”- nyilatkozta Marko az autosport.com-nak.

A szakember ugyanakkor örül a bezsebelt pontoknak is, mondván: “Ha nem nyerhetsz, szerezz annyi pontot, amennyit csak lehet!”

A Red Bull Racing Sebastian Vettel negyedik és Mark Webber nyolcadik helyével összesen 16 ponttal hagyja el Bahreint. A futamot a Ferrari pilótája, Fernando Alonso nyerte, mögötte csapattársa, Felipe Massa végzett. A Ferrari 2008 óta először ünnepelhetett kettős győzelmet.

Vettel nem a kipufogó, hanem a motor hibája miatt lassult le

A Red Bull Racing néhány órával a Bahreini Nagydíj leintése után bejelentette, hogy pilótájukat, Sebastian Vettelt a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem a kipufogó, hanem a motor meghibásodása fosztotta meg a győzelemtől.

Vettel magabiztosan vezetett a 2010-es Forma-1-es évad első versenyén, ám az utolsó 20 körben lelassult, így Fernando Alonso, Felipe Massa és Lewis Hamilton is megelőzte, vagyis végül csak negyedik lett.

A leintés után a csapat szakemberei is úgy vélték, autójuk teljesítményének drasztikus visszaesését a kipufogó meghibásodása okozta, de a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy a Renault által gyártott motorban az egyik gyújtógyertya hibásodott meg.

Vettel: Nyernünk kellett volna

Sebastian Vettel az élről kezdhette a Bahreini Nagydíjat, ám csak a negyedik helyen intették le a futamon, miután Red Bull Renault-jának kipufogó-rendszerével probléma lépett fel a verseny második felében. A német így most annak örül, hogy legalább nem maradt pontok nélkül a 2010-es világbajnokság első versenyén.

A futam végül a Ferrari kettős győzelmével ért véget, Fernando Alonso nyert Felipe Massa előtt, míg a dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton léphetett fel. Vettel úgy érzi, a műszaki hiba nélkül megnyerte volna a szezonnyitót, és bár természetesen csalódott volt a verseny alakulása miatt, de összességében egyáltalán nem értékelte negatívan a bahreini hétvégét.

“Kár a futam miatt, de mit lehet tenni?”- törődött bele gyorsan Vettel az eredménybe, majd a következőkkel folytatta. “Mindent összevetve és ezt a hibát kivéve, pozitív volt ez a hétvége. Szombat délelőttől kezdve minden körülmény között mi voltunk a leggyorsabbak. Szerintem nagyon jól kontrolláltuk a versenyt, és remek volt a stratégiánk is, tudtam, hogy milyenek a gumik az autómon. Elég jól kezeltük az abroncsokat és a fékeket is, minden simán ment.”

“Szerintem 15-20 kör lehetett hátra a végéig, amikor hirtelen az autóm veszített az erejéből. Nem tudom, hogy mi történt, de azt gondolom, hogy valamilyen mechanikai meghibásodás lépett fel. Szerencsére folytatni tudtuk a versenyt, de valójában nyernünk kellett volna”- folytatta az értékelést a Red Bull Racing pilótája. “Nem könnyű ez, hiszen vezeted a versenyt, minden rendben van, csak be kell hoznod a célba az autót, majd probléma merül fel. Eleinte azt sem tudod, hogy mi az, vajon jobb vagy rosszabb lesz-e a helyzet.”

“A végén úgy tűnt, érezhető némi javulás, de a helyzet továbbra sem volt a legjobb, és sokba került ez a hiba. Legalább azonban szereztünk 12 fontos pontot”- tette hozzá Vettel.

Vettel: Meglepetés ez az eredmény

A Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel rajtolhat az élről az idei Forma-1-es világbajnokság szezonnyitó futamán Bahreinben, a német egy tizeddel verte a második rajtkockából startoló ferraris Felipe Massát. Vettel nem számított arra, hogy a pole-ba kerül, de természetesen nem bánná, ha a versenyen is meg tudná őrizni az első pozíciót.

A 22 esztendős német, aki F1-es pályafutása hatodik pole pozícióját ünnepelhette a sivatagi pályán, nagyon hálás szerelőinek az eddigi, Bahreinben végzett munkájukért, mert a hétvége elég döcögősen indult a csapat számára.

“Az eredmény egy nagy meglepetés! A téli tesztek során senki sem tudta igazán, hogy hol is áll. Az egyértelműen kiderült, hogy négy elég erős csapat van, de közel voltunk egymáshoz”- kezdte a bahreini kvalifikáció utáni nyilatkozatát a 2009-es világbajnokság második helyezettje. “A pénteki nap őszintén szólva kemény volt számunkra, nem mentünk annyit, amennyit szerettünk volna. Az éjszaka ismét hosszúra nyúlt, különösen a szerelők számára, akik nem sokat aludtak az éjjel, és nyúzottak voltak, de reggel ismét lelkesen hajtottak. Tudtam, hogy nagyszerű az autónk, de nyilvánvalóan mindennek össze kellett állnia.”

“A kvalifikáció elég simán ment, és én nagyon boldog vagyok, hogy a pole-ban lehetek”- folytatta Vettel, aki természetesen rettentően elégedett az eredménnyel. “A srácok az elmúlt hónapban keveset aludtak, hiszen rövid idő alatt sokat teszteltünk. Aztán idejöttünk, ahol már mindenki azt mutatja, hogy mennyire erős és remek érzés elsőnek lenni.”

A német a verseny alakulásával kapcsolatban ugyanakkor óvatosan fogalmazott, bár azt elárulta, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett: “Szerintem egyikünk sem tudja, hogy mi lesz majd vasárnap, izgalmas futam is lehet, és nagyon unalmas is. Ez utóbbi az, amit én is remélek! Nyugodt versenyben bízom, mindannyian azt szeretnénk, hogy ott végezzünk, ahonnan elindulunk.”

“A futam első része döntő lesz, és nem titok, hogy vigyázni kell a gumikra. Egyikünk sem tudja, mire számítson vasárnap”- tette hozzá Vettel, aki hatodik F1-es futamgyőzelmét szerezheti meg egy nap múlva.

Vettelé az év első pole pozíciója Bahreinben

A 2010-es Forma-1-es világbajnokság első versenyét, a Bahreini Nagydíjat a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel kezdheti a pole pozícióból. A némethez a két Ferrari-pilóta, Felipe Massa és Fernando Alonso tudott a legközelebb kerülni, Michael Schumacher a 7. helyről kezdi visszatérése utáni első versenyét.

Végre eljött a pillanat, amikor fény derülhetett az erősorrendre, hiszen a téli teszteken és a szabadedzéseken látott eredmények nem voltak mérvadóak, mivel nem lehetett tudni, hogy melyik pilóta milyen programot teljesített éppen, és hogy mennyi üzemanyaggal érte el legjobb időeredményét.

A Bahreini Nagydíj kvalifikációján viszont már mindenki számára az volt a cél, hogy a lehető leggyorsabb legyen, értelemszerűen a legkevesebb üzemanyaggal. Az előzetes esélylatolgatások alapján a Ferrari, a Red Bull Racing, a McLaren-Mercedes és a Mercedes GP pilótái voltak várhatóak a legelőkelőbb helyekre, és ezt a szabadedzések is igazolták. Nézzük, az időmérőn mi történt!

Első etap

Az első húsz percben végül mind a 24 pilóta pályára hajtott, vagyis ismét kiderült, a szabályok továbbra sem teljesen egyértelműek. Karun Chandhok az első három szabadedzésen egyetlen métert sem tett meg az újonc Hispania Racing autójával, így eleinte az összes mérvadó külföldi szakportál is arról számolt be, hogy az indiai már nem is vezethet a hétvégén. Mint később kiderült, mégis beülhet az autóba, mivel az időmérő is edzésnek számít, márpedig legalább egy edzésen részt kell vennie annak, aki vasárnap el akar rajtolni a versenyen. Ennek a kitételnek Chandhok a kvalifikáción eleget tehetett.

Az első etap hét kiesőjéből (a Q1-ben és a Q2-ben is hét-hét pilóta búcsúzik) hatot előre meg lehetett jósolni, hiszen a három újonc istálló teljesítménye egyelőre messze elmarad a riválisokétól. Ilyen értelemben a Lotus, a Virgin és a már említett Hispania nem is okozott meglepetést, pilótáik a rajtrács utolsó hat pozíciójába kerültek.

Köztük persze külön presztízscsata zajlik, melybe a Hispania egyelőre nem tud beleszólni, az edzéseken a Lotus és a Virgin pedig nagyjából fej-fej mellett haladt. Az időmérőn Timo Glock volt a leggyorsabb ebből a hatosból, mellőle Jarno Trulli indulhat majd a Lotusszal. Köztük bő egy tizedmásodperc volt a különbség. Heikki Kovalainen a 21. helyről kezdheti első lotusos versenyét, Lucas di Grassi indul majd mellőle.

A Bahreini Nagydíj kvalifikációján viszont már mindenki számára az volt a cél, hogy a lehető leggyorsabb legyen, értelemszerűen a legkevesebb üzemanyaggal. Az előzetes esélylatolgatások alapján a Ferrari, a Red Bull Racing, a McLaren-Mercedes és a Mercedes GP pilótái voltak várhatóak a legelőkelőbb helyekre, és ezt a szabadedzések is igazolták. Nézzük, az időmérőn mi történt!

Első etap

Az első húsz percben végül mind a 24 pilóta pályára hajtott, vagyis ismét kiderült, a szabályok továbbra sem teljesen egyértelműek. Karun Chandhok az első három szabadedzésen egyetlen métert sem tett meg az újonc Hispania Racing autójával, így eleinte az összes mérvadó külföldi szakportál is arról számolt be, hogy az indiai már nem is vezethet a hétvégén. Mint később kiderült, mégis beülhet az autóba, mivel az időmérő is edzésnek számít, márpedig legalább egy edzésen részt kell vennie annak, aki vasárnap el akar rajtolni a versenyen. Ennek a kitételnek Chandhok a kvalifikáción eleget tehetett.

Az első etap hét kiesőjéből (a Q1-ben és a Q2-ben is hét-hét pilóta búcsúzik) hatot előre meg lehetett jósolni, hiszen a három újonc istálló teljesítménye egyelőre messze elmarad a riválisokétól. Ilyen értelemben a Lotus, a Virgin és a már említett Hispania nem is okozott meglepetést, pilótáik a rajtrács utolsó hat pozíciójába kerültek.

Köztük persze külön presztízscsata zajlik, melybe a Hispania egyelőre nem tud beleszólni, az edzéseken a Lotus és a Virgin pedig nagyjából fej-fej mellett haladt. Az időmérőn Timo Glock volt a leggyorsabb ebből a hatosból, mellőle Jarno Trulli indulhat majd a Lotusszal. Köztük bő egy tizedmásodperc volt a különbség. Heikki Kovalainen a 21. helyről kezdheti első lotusos versenyét, Lucas di Grassi indul majd mellőle.