Category Archives: A szezonnyitó tanulsága: akciómentessé vált a Forma-1

A szezonnyitó tanulsága: akciómentessé vált a Forma-1

A Ferrari kettős győzelmét hozó idénynyitó Bahreini Nagydíj után egyre több csapatvezető és pilóta kritizálja a 2010-es Forma-1-es szezonra bevezetett szabályokat, melyek szinte teljesen ellehetetlenítették az előzést és így unalmassá tették a versenyt. Schumacher visszatérése, az újoncok botladozása vagy a papírformát igazoló vb-esélyesek harca emiatt némiképp háttérbe is szorult.

Egy új idény első fordulóját – legyen szó bármilyen sportágról – mindig nagy várakozás előzi meg. Főleg akkor, ha a sok esetben valamelyik résztvevő dominanciája miatt egyoldalúvá és emiatt kissé unalmassá váló sportágban előzetesen nyolc bajnoki címre esélyes résztvevőt, a Forma-1 esetében nyolc pilótát emlegetnek, köztük a sorozat korszakos alakjával.

A Forma-1 2010-es kiírása előtt a három évet kihagyó, a visszavonuló sztársportolók kényelmes nyugdíjas életét feladva a versenyzéshez visszatérő Michael Schumacher volt az egyik főszereplő, akit csapattársával, Nico Rosberggel, valamint a Ferrari, a Red Bull Racing és a McLaren-Mercedes pilótáival együtt az esélyesek közé soroltak.

Már csak emiatt sem lehetett unalmas versenyre számítani Bahreinben, ahol a korábbiakhoz képest egy nagyjából egy kilométerrel hosszabb, vagyis részben mindenki számára ismeretlen pálya fogadta a mezőnyt, de a sorozat izgalmait fokozni hivatott szabályoktól is sokat várt a közvélemény. Mint az az elmúlt napokban kiderült, nem minden “alkotóelem” váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Mint tudjuk, a szabadedzések eredményei legfeljebb annyira hitelesek, mint a teszteké, vagyis egyáltalán nem (ekkor sem lehet tudni, hogy ki mennyi üzemanyaggal, milyen programot fut éppen), azonban pénteken így is kezdett kirajzolódni, hogy az élre várt négy istálló nem fog csalódást okozni.

A kvalifikáció azonban máris rávilágított arra, hogy a szabályok nem feltétlenül érik el a várt hatást. Az idei évtől kezdve az időmérő edzés utolsó tízperces szakaszában az oda bejutó tíz pilótának arra kell figyelnie, hogy tetszőleges mennyiségű benzinnel azon a gumin legyen a leggyorsabb, amelyikkel másnap majd kezdeni akarja a versenyt a teletankolt autóval. Ezt a szabályt a csapatok javaslatára vezették be, mondván ezzel a tankolás verseny alatti betiltása helyett új taktikai elemet csempészhetnek a futamba. Valószínűleg ők sem ilyen eredményt vártak.

Az utolsó tízperces etapban ugyanis ahelyett, hogy a kvalifikáció addigi legjobbjai egymást püfölték volna a pole pozícióért, a gumikkal spórolva (egy hétvégére 11 szettet kell beosztaniuk, tavaly 14-ből gazdálkodhattak) a legtöbben csupán egyetlen gyors kört futottak. Igaz, Sebastian Vettelnek ez is elég volt ahhoz, hogy a rajtrács élére kvalifikálja magát, de a Q3 cseppet sem lett izgalmasabb attól, hogy a pilótáknak már nem kellett az üzemanyagra figyelniük, mint tavaly.

Az időmérő utolsó felvonásában Adrian Sutilt leszámítva mindenki a lágyabb gumikon érte el legjobb idejét, ők másnap a teletankolt autókkal a kevésbé strapabíró keverékeken rajtoltak. Ahogyan az várható volt, ők igen rövid első etapot teljesíttek, azt viszont ekkor nem lehetett tudni, hogy a 15-20. kör tájékán megejtett gumicserét követi-e majd még másik a leintésig. Mint kiderült, a 49 körös versenyt mindenki egyetlen bokszlátogatással oldotta meg (Nico Hülkenberg azért járt szerelőinél már a 3. körben, mert a sóderágyba sodródva lényegében szögesgumit csinált abroncsaiból, a kavicsok ugyanis beleragadtak a Williams forró gumijaiba). Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke ennek okát a Bridgestone gumijainak túlzott munkabírásában látja, hiszen ha azok például hamarabb elhasználódnának, a pilóták kénytelenek lennének egy második új szettet is bevetni a verseny alatt, vagyis újabb bokszkiállásra lenne szükség, ami egy újabb taktikázási lehetőség lenne a csapatok kezében.

Az egykiállásos taktikák hátulütője, hogy a pilótáknak a verseny második felében hímes tojásként kellett óvniuk abroncsaikat (a határon autózva a keményebb keverék sem bírta volna ki az utolsó 30-35 kört), egy újabb bokszkiállással ugyanis értékes pozíciókat vesztettek volna. Így viszont akciót is lehetetlen kezdeményezni. Erre remek példát szolgáltatott például Fernando Alonso is. Az akkor még a győzelem felé száguldó Sebastian Vettelt üldöző spanyol gondolt egyet, és odalépett Ferrarijának, mondván, ha már autóversenyen van, megpróbálja elkapni az előtte állót. Két-három kör alatt már-már lőtávolba került, de ekkor vissza kellett lassítania, mert gumijai túlmelegedtek, ráadásul a Vettel mögött kialakuló turbulens légáramlat miatt sem volt megfelelő a tapadása. Néhány kör alatt a gumik visszahűltek, ekkor Alonso ismét támadni tudott, de újra ugyanabba a problémába ütközött, mint percekkel korábban, vagyis az előzésből nem lett semmi.

Szép és jó az elgondolás, hogy a pilótákat az új pontrendszerrel is a győzelemre ösztönözzék (a győztes és a második helyezett közt az idei évtől már nem csekély hét pont a különbség), de ha lehetetlen előzni, akkor mindez hiábavaló. A tankolás betiltásának köszönhetően az összes autó súlya nagyságrendileg ugyanolyan mértékben csökken, vagyis egyenlő feltételek mellett küzdhetnek (küzdhetnének) a teljes versenytáv alatt. Ez azonban a Bahreini Nagydíj tanulsága szerint ahhoz vezet, hogy még annyi akciót sem láthatunk, mint tavaly, amikor a különböző tankolási stratégiák miatt legalább néha egy nehezebb és egy könnyebb autó összecsapott.

Az előzés nehézségeiről, illetve lehetetlenségéről egyébként többen is panaszkodtak a leintés után, Mark Webber Jenson Button mögött őrlődött, Lewis Hamilton pedig a kerékcseréig követte közvetlen közelről Nico Rosberget anélkül, hogy fogást talált volna rajta, pedig egyértelműen gyorsabb volt, mint a mercedeses német.

“Ez egy másfajta kihívás, mint amihez hozzászoktunk, de semmiképpen sem teszi izgalmasabbá a versenyzést”- nyilatkozta a leintés után Hamilton. “Nagyon nehéz lesz így előzni, sőt, én követni is alig tudtam Rosberget, mivel mögötte haladva egyszerűen nem volt elég tapadása az autómnak. Mindezzel együtt azért érdekes szezon elé nézünk. Egyelőre mindenki még csupán tanulja, hogy hogyan használhatja tovább a gumikat, hogyan működnek azok, hogyan lehet spórolni az üzemanyaggal, honnan lehet tudni, hogy mikor támadjon az ember, és mikor ne, stb.. Remélem, sikerül majd a szurkolókkal is megértetnünk, hogy mi folyik a pályán.”

A taktikai csaták szerelmesei persze biztosan nem csalódtak, de az autóverseny szó hallatán az ember kerék a kerék elleni csatákat, előzéseket, bravúros védekezéseket, egyszóval izgalmas időtöltést vizionál. Márpedig a Forma-1 igenis autóverseny, ám ennek sajnos továbbra sem tud megfelelni teljes mértékben.

A sportág nagy öregje, a visszatérő Michael Schumacher látott már ezt-azt pályafutása során, így az ő véleménye is abszolút mérvadó. “Előzni szinte lehetetlen, ha a másik nem hibázik. Lewis rontott, Nico így tudta megelőzni az első körben, de aztán a bokszkiállásoknál újra helyet cseréltek. Sajnos jelen versenystratégiák mellett összvissz ennyi akcióra futotta”- értékelt a hétszeres világbajnok, aki ennek ellenére élvezte a versenyt, és ő is biztos benne, hogy idővel, amikor majd mindenki hozzászokik az új szabályokhoz, látványosabbak lehetnek a versenyek. Mit mondjunk, csak remélni tudjuk, hogy igaza lesz!

A kevésbé izgalmas Bahreini Nagydíj miatt azonban kár lenne rögtön hátat fordítani a Forma-1-nek, hiszen pályáról-pályára változnak majda körülmények, és ahogy a pilóták is mondták, ahogy a csapatok megtanulnak alkalmazkodni a szabályokhoz, úgy lesz egyre jobb a show. A szabályok ráadásul menet közben is változhatnak majd, hiszen például a McLaren csapatfőnöke ezt sürgeti, és Nick Fry, a Mercedes GP elnök-vezérigazgatója máris csatlakozott hozzá, de minden bizonnyal hamarosan újabb követői is akadnak.

A Ferrari most legkevésbé a szabályokkal van elfoglalva, hiszen kettős győzelemmel nyitották az évet, vagyis a tavalyihoz hasonlatos csúfság már biztosan nem esik meg velük, hogy első pontjaikra a negyedik fordulóig kelljen várniuk. Apró szépséghiba, hogy ha Sebastian Vettel autójában a Renault motor nem köpi be az egyik gyertyát, akkor a német végig megőrizte volna első helyét. De a Red Bull rakoncátlankodott, így az addig mögötte loholó, a rajtnál helyet cserélő Ferrarik (Alonso szemfülesebb volt, mint Massa, és a második kanyarban megelőzte csapattársát) az élre állhattak. A Ferrari legutóbb a 2008-as Francia Nagydíjon szerezte meg az első két helyet, de ezt a mostani sikert a helyén kezeli a csapat, hiszen még 18 verseny hátra van.

Vettel az utolsó körökre annyira lelassult, hogy Lewis Hamiltont is megajándékozta egy dobogós helyezéssel, amire egyébként a McLaren bajnokának sem lett volna esélye. Vettel végül negyedikként ért célba lestrapált kamionokat idéző hangon bőgő autójával.

Az élcsapatoknál érdekesen alakultak a belső párharcok. Míg a Ferrarinál és a Mercedes GP-nél egész hétvégén kiegyensúlyozott teljesítményeket láthattunk, addig a Red Bullnál és a McLarennél Vettel és Hamilton lényegesen jobban teljesített, mint Mark Webber, illetve Jenson Button. Igaz, ők is pontokat szereztek, de össze kell kapniuk magukat, ha nem akarnak már igen hamar beállni másodhegedűsnek.

Michael Schumacher pénteken maga is elismerte, hogy kicsit még rozsdásnak érzi magát, amikor egy gyors kört kell megtennie, de összességében nem lehetett panasz a teljesítményére. Rosberg egész hétvégén gyorsabb volt nála és vasárnap is négy másodperccel korábban ért célba, de ettől biztosan nem fog elszaladni vele a ló, hiszen ő is pontosan tudja, hogy ha Schumacher újra elkapja a ritmust, akkor lesz ez még fordítva is.

A Ferrarinál Alonso végül 16 másodpercet vert Massára, aki az utolsó körökön már üzemanyagot spórolt, bár nyilvánvaló, hogy ezen apróság nélkül sem kergette volna az őrületbe Alonsót, a kettős győzelmet felesleges lett volna kockáztatni. A második szabadedzés és az időmérőt leszámítva végig Alonso volt a gyorsabb, de a két pilóta teljesítménye nagyon kiegyenlített volt, márpedig ez még sokat érhet a Ferrarinak. Az olaszoknál egyébként nem alakult minden a tervek szerint, a kvalifikáció után ugyanis elővigyázatosságból mindkét motort kicserélték az autókban, mert a telemetriai adatok néhol eltértek a normálistól. Utólag kijelenthetjük, megérte a biztosra menniük.

Előzetesen sokan tartottak az újonc pilóták és újonc csapatok jelenlététől, a kettő kombinációjától meg pláne. Öt teljesen kezdő versenyző és három elsőéves csapat sorakozott fel a rajtrácsra, és bizony a Virgin Racing, a Lotus és a Hispania autóinak gyengécske tempója jogosan adott okot az aggodalomra. Végül szerencsére nem történt fennakadás – Timo Glock szombat délelőtt elszabaduló kerekét is ügyesen kikerülték az arra járók, a Virgin utána pedig tökéletesítette kerékrögzítési technikáját. A futamon sem sok vizet zavartak, elsősorban azért, mert a 20. körben már csak a két Lotus volt a pályán, sorstársaik addigra már kiestek, így négy lekörözendő pilótával máris kevesebb volt a pályán. Persze feltétlenül javulniuk kell, hiszen a bahreininél egy kivételtől eltekintve csak rövidebb pályák szerepelnek a naptárban, és ha megbízhatóbbak lesznek, vagyis végigdöcögnek a versenyen, akkor jelen állás szerint akár kétszer is el kell majd engedniük maguk mellett a mezőny nagy részét. Márpedig akkor óhatatlanul is előfordulhatnak kisebb-nagyobb félreértések. Talán nem véletlen, hogy Jean Tost, az FIA elnöke a 107 százalékos szabály újbóli bevezetését szorgalmazza.

A hétvége csalódását – a szabályok csődje mellett – a Ferrari motoros BMW Sauberek okozták (a BMW már csak a jogdíjak miatt szerepel a csapat nevében), egyik autójuk sem ért célba, és amíg versenyben voltak, addig is csak a középmezőnyben sínylődtek, holott sötét lóként emlegették őket. Náluk egy versenyhétvége alapján sokkal ütősebbnek tűnik a Renault, a Force India és a Williams is. Utóbbi kettő pontot is szerzett, és ha az első körben Robert Kubica és Adrian Sutil nem koccan össze a Webber motorjából elszabaduló átláthatatlan füstfelhőben (apropó, a másik Red Bullban is köhécselt tehát a Renault motor), ők is sorba állhattak volna a pontokért.

Kubica és Sutil egyébként bemutatott néhány előzést, mire visszakapaszkodtak a középmezőnybe, de azt azért ugye mindenki belátja, hogy nem a különböző súlycsoportban lévő autók harcától lesz izgalmas a Forma-1.