Category Archives: us f1

Lopez szerint a US F1 félrevezette őt és végig titkolózott

Jose Maria Lopez érthető módon még mindig neheztel a US F1 csapatára, amely a Forma-1-es bemutatkozás lehetőségét ígérte neki, és szerződést is kötött vele az idei szezonra, ám végül mégsem tudott rajthoz állni, így az argentin pilóta továbbra is csak reménykedhet benne, hogy idővel az F1-ben szerepelhet.

Lopez menedzsere néhány hete már elmondta véleményét az ügyről, és arra szólította fel az amerikai alakulat vezetőit, hogy utazzanak el Argentínába és személyesen adjanak magyarázatot arra, miért nem teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségeket. A pilóta sajtótájékoztatón beszélt az ügyről, és azt állította, az amerikaiak félrevezették őt.

“Nehezen tudnám azt mondani, hogy mi hibáztunk. Azt hiszem, túlságosan megbíztunk abban, amit mondtak nekünk. Amikor februárban megérkeztem Charlotte-ba, rájöttem, hogy amit mondtak, nem igaz. Hihetetlen, ami történt velünk. A Forma-1 hatvan éves történelme során soha nem fordult elő, hogy egy csapat szerződtet egy pilótát, végül nem áll rajthoz. Sok dolgot eltitkoltak előlünk”- mondta Lopez az Argentin Autóklub által rendezett sajtótájékoztatón.

A huszonhét éves versenyzőt nagyon megviselte a kudarc, noha tudja, hogy nem az ő hibájából történt. A Forma-1-be kerülés lehetőségét továbbra sem adja fel, úgy látja, erre jelenleg tesztpilótaként lenne a legnagyobb lehetősége.

Az FIA tovább keresi a Forma-1-es mezőny 13. csapatát

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) csütörtökön Bahreinben ülésezett, ahol a Forma-1-es mezőny bővítésére vonatkozóan is határozat született.

Mint ismert, az FIA tervei szerint már idén is tizenhárom csapat állt volna rajthoz a Forma-1-ben, ám a US F1 végül néhány napja visszalépett. A szövetség továbbra sem tett le a létszámbővítésről, így hamarosan ismét pályázatot hirdetnek a mezőny feltöltésére

A szövetség nem csak egy új belépőt, de egy biztonsági tartalékot is ki fog majd választani a 2011-es szezonra, hiszen nem szeretnének még egyszer úgy járni, mint a US F1 esetében. További részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.

A 13. helyért folyó versenybe minden bizonnyal beszáll majd a Stefan GP, valamint a korábban kikosarazott istállók közül a Lola, az Epsilon Euskadi, a Prodrive és az N.Technology is. Az sem kizárt, hogy a US F1 is újra nekifut az F1-es projektnek.

Anderson nyíltan beszélt arról, mi okozta a US F1 vesztét

Legalábbis ideiglenes vesztét. Az amerikai csapattulajdonos ugyanis töretlenül bízik abban, hogy bár idén nem, de 2011-ben már ott lesz a US F1 a Forma-1-es nagydíjak rajtrácsán. Anderson állítja, ha nincs tavaly az a rengeteg politikai harc az F1-ben, és ez nem tántorítja el a szponzorokat a sportágba való befektetéstől, csapata már idén ott lehetett volna az F1 mezőnyében. Mint mondja, ha rajtuk múlik, 2011-ben viszont ott is lesz, mert a potenciál adott.

Egyelőre azonban nem rajtuk múlik a dolog, hiszen pillanatnyilag épp arra várnak, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség jóváhagyja kérvényüket, és haladékot adjon nekik az F1-ben való bemutatkozásra 2011 első nagydíjáig. “Jelenleg az FIA válaszára várunk. Teljes mértékben az ő kezükben van a sorsunk”- árulta el az autosport.com-nak Anderson, aki ezután őszintén beszélt az okokról, melyek megakadályozták csapata 2010-es indulását.

“Tényleg semmi értelme nem lett volna idén megpróbálni felmutatni bármit, azok után, hogy lemaradtunk a tesztekről, év közben pedig tilos tesztelni. Semmi értelme nem lett volna versenyeket kihagyni, és aztán előrukkolni valamivel kizárólag azért, hogy előrukkoljunk valamivel. Ez mindenkinek rossz lett volna”- kezdte hosszas fejtegetését az amerikai.

“A legrosszabb, amit jelen helyzetünkben tehettünk volna, hogy egy csapat fejetlen csirke módjára elkezdünk kapkodni, és megpróbálunk elkészülni mondjuk az ötödik versenyre, hogy aztán tesztelés híján csak tovább romoljon a helyzetünk. Így hát az egyetlen, amit tehetünk, hogy újracsoportosítjuk a terveinket, mindent a helyére teszünk, és 2011-ben erőtől duzzadva állunk rajthoz.”

“Ez az, amit akarunk – átcsoportosítani, befejezni az autót 2011-re, késő nyáron vagy kora ősszel tesztelni vele és a következő idényre már tényleg elkészülni mindennel. Az irónia az egészben az, hogy tavalyi ilyenkor is pontosan ezt szerettük volna megvalósítani”- vallotta be magának is a fájdalmas igazságot a csapattulajdonos, aki ezután egy kis időutazásra invitálta az olvasókat.

“2009 márciusában beköltöztünk a charlotte-i épületbe, kezdésre készen. Aztán, ha visszaemlékeznek a tavalyi évre, akkor szabadult el a pokol – FIA kontra FOTA, költségvetési sapkával induló csapatok kontra nem költségvetési sapkával induló csapatok és minden ehhez hasonló nyalánkság. Akkor az összes új csapat, amely az F1-be tartott, a költségvetési plafon alapján próbált bejutni a sportágba, és egészen június 12-ig nem hagyta jóvá a jelentkezésünket az FIA. Aztán egészen július 31-ig a Concorde Egyezmény sem lett aláírva, így addig teljesen nem lehettünk biztosak az indulásunkban sem.”

“Az így elvesztett négy hónapot nem volt egyszerű visszanyernünk, azonban egészen január közepéig mi mégis a tervek szerint haladtunk, amikor néhány szponzorunkkal adódtak problémák, ami gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe sodort minket”- tárta fel csapata idei kudarcának fő okát Anderson.

“Mi mindent teljesítettünk, amit a nevezésünkkor megígértünk az FIA-nak, egészen addig, amíg egy rajtunk kívül álló dolog meg nem gátolt minket céljaink elérésében”- hangsúlyozta mintegy még egyszer, hogy a US F1 2010-es indulási szándéka a csapat önnön hibáján kívül hiúsult meg, és az amerikai istálló a szerencsétlen körülmények puszta áldozata.

Anderson végül arról is beszélt, hogy a nehézségek ellenére, ő és a csapat minden tőlük telhetőt megtett, hogy a terveknek megfelelően már idén az F1-ben versenyezhessenek, ám minden igyekezetük kudarcba fulladt.

“Beszéltünk a Camposszal, a Stefan GP-vel és a Toyotával is, de egyik megoldásból sem lett semmi. Minden lehetőséget felkutattunk, hogy már idén ott lehessünk a rajtrácson, úgyhogy tényleg nem érhet minket az a vád, hogy nem próbálkoztunk volna, de végül kénytelenek voltunk belenyugodni a helyzetbe. Nagyon-nagyon közel voltunk célunk megvalósításához, és a következő szezonra már könnyedén el tudnánk készülni mindennel”- tekintett már a jövőbe az amerikai.

A US F1 bedobja a törölközőt, de 2011-ben rajthoz állna

Úgy tűnik, végleg szertefoszlott a Forma-1-es szereplésről szőtt amerikai álom, miután a US F1 istálló elküldte az eddig kitartó dolgozóit és felfüggesztette működését. Mindezt a charlotte-i székhelyű csapat egyik vezetője, Ken Anderson is megerősítette.

Az Autosport magazin a csapat egyik magas rangú bennfentesétől származó információ alapján kedd este arról értesült, hogy Dave Skog gyártási igazgató a még megmaradt alkalmazottakkal közölte, hogy az utóbbi idők nehézségei következtében fizetés nélküli szabadságot kapnak, habár hivatalosan továbbra is a csapat alkalmazásában maradnak.

Meg nem erősített hírek szerint a bejelentéskor a csapat két alapítója, Ken Anderson és Peter Windsor is a gyárban tartózkodott, ám egyikük sem akarta kommentálni a híreket. A charlotte-i üzemet mindenesetre sokáig telefonon sem lehetett elérni, a beérkező hívásokra egy automata reagált, amely szerint a szám átmenetileg nem elérhető.

Az Autosport munkatársainak néhány órával a leállásról szóló hír után mégis sikerült megszólaltatniuk Ken Anderson csapatvezetőt, aki lényegében elismerte, hogy az idei szezonról már lemondtak, de megerősítette, 2011-ben szeretnének rajthoz állni az F1-ben, tehát lényegében egy szezonra kiterjedő halasztást kértek.

“Kértük az FIA-tól (Nemzetközi Automobil-szövetség), hogy tartsák fenn a nevezésünket 2011-re. Most a válaszukra várunk, együttműködünk velük. Amíg a határozat meg nem születik, addig a dolgozóinknak nincs tennivalójuk, így mondtuk nekik, addig ne dolgozzanak az autón, amíg nem lesz meg a döntés”- reagált az első hírekre Anderson.

Jelen állás szerint a 2010-es Forma-1-es mezőnyt tehát csak tizenkét csapat alkotja, az pedig egyelőre nem tisztázott, hogy az FIA fel kívánja-e tölteni keretet egy héttel a rajt előtt. Beugrójelölt lenne, hiszen a Stefan GP hetek óta hangoztatja, készen áll a versenyzésre.

Lopez kilépett US F1-es szerződéséből és az F1-től is búcsúzhat

Szinte biztosra vehető, hogy a US F1 nevű csapat nem lesz ott a 2010-es Forma-1-es szezon rajtjánál, amit leginkább a versenyzői szerződését már hetekkel ezelőtt aláíró Jose Maria Lopez bánhat. Az argentin vészmegoldásként tesztpilótai állás után néz.

“Kiléptünk a US F1-es szerződésből. Összetett szituáció volt, de most már szabadok vagyunk, és kereshetjük annak lehetőségét, hogy Jose Maria versenyzőként vagy tesztpilótaként a Forma-1-ben maradhasson”- nyilatkozta az Ultima Vuelta hasábjain az argentin pilóta érthetően csalódott édesapja.

Ez a lépés is sokat elárul a US F1 helyzetéről, minden bizonnyal senki sem fog meglepődni azon, ha az amerikai csapatot idén nem látja majd a Forma-1-ben. Az istálló vergődésének Lopez az óriási vesztese, hiszen könnyen állás nélkül maradhat, ráadásul a hírek szerint 830.000 dollárt már átutaltak az amerikaiak számlájára (az újonc pilóta 8 milliós szponzori támogatásának köszönheti, hogy F1-es szerződéshez jutott), melynek további sorsa egyelőre nem tisztázott.

“Andersonnak és Windsornak (a US F1 vezetői – a szerk.) Argentínába kell utazniuk, hogy tisztázzák, ők kevertek bennünket ekkora bajba. A főbűnös Anderson. Ő szerződést szegett, rászedte az FIA-t és a FOM-ot is, és vétett a Concorde egyezmény ellen”- fakadt ki teljesen jogosan Lopez apja.

A múlt heti hírek szerint az argentin pilóta a Campos istállóval is tárgyalt, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a spanyolok a Bruno Senna, Karun Chandhok párossal állnak rajthoz.

Közben az is egyre valószínűbb, hogy a US F1 helyét a szerb Stefan GP veszi át a rajtrácson. Ám Lopez számára ott sem lesz hely, Zoran Stefanovic Jacques Villeneuve-nek és Nakadzsima Kazukinak fog bizalmat szavazni.

Lopez így legfeljebb tesztpilóta lehet, pedig nemrégiben még versenyzői szerződése volt.

Az FIA vizsgálatot rendelt el a US F1-nél

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) minden részletre kiterjedő vizsgálatnak veti alá a US F1 istállót, mert egyre nagyobb a bizonytalanság az amerikai alakulat körül, olyannyira, hogy sokak szerint az idei rajthoz állásuk is kérdéses.

Az ellenőrzés tényét a csapat és a nemzetközi szövetség sem erősítette meg hivatalosan, ám sajtóinformációk szerint az FIA technikai delegáltja, Charlie Whiting személyesen látogat el az istálló charlotte-i központjába.

Az Autosport értesülései szerint az FIA azt követően döntött a vizsgálat mellett, hogy a US F1 fő befektetője, Chad Hurley állítólag egyezséget akar kötni a szintén nehéz helyzetben levő Camposszal, vagy a Forma-1-be vágyó, és az induláshoz minden feltétellel rendelkező Stefan GP-vel az egyesülésről.

Az FIA nem akarta megerősíteni a US F1-nél történő ellenőrzés tényét. A szövetség szóvivője szűkszavúan kommentálta a vizsgálatról szóló hírt: “Jelenleg nincs mit mondanunk.”

A US F1 és a Campos még nem egyesül, Lopez válthat

Már több cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a US F1 csapatát vélhetően csak az mentheti meg, ha valamelyik másik istállóval fuzionál. Elsősszámú jelölt a szintén Forma-1-es újonc Campos volt, ám a hírek szerint a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy Jose Maria Lopez az amerikaiaktól a Camposhoz igazol.

Az ügyet a US F1 legfőbb befektetője, a YouTube videó-megosztó portál társalapítója, Chad Hurley vette kezébe, és tárgyalni kezdett a Campos istállóval.

A spanyol csapatnál tulajdonosváltás történt, de José Ramón Carabante színrelépése ellenére a kiscsapatnak még szüksége lenne pénzre, amit éppen Hurley adhatna, ám a felek eddig nem tudtak megállapodni. A Motorsport-Total.com információi szerint az sem kizárt, hogy Hurley végleg letett a Forma-1-ről, és pénzét inkább más vállalkozásba fektetné. Ebben az esetben valószínűleg a US F1 lehúzhatja a rolót.

Az amerikaiak számára az is megoldás lehet, hogy leszerződnek a karosszériát gyártó Dallarával, amely a Camposszal áll szerződésben, de mivel a spanyolok sokáig nem fizettek, így a kapcsolatuk megromlott. Igaz, az átszerveződő spanyol gárda csapatfőnöke, Colin Kolles mindent elkövet annak érdekében, hogy rendezze a dolgot a Dallara vezetőivel, különben a Campos is nagy bajba kerülne, hiába a rendezett(ebb) anyagi háttér. Az autosport.com szerint a Stefan GP-vel való fúzió is szóba jöhet, bár a rajtengedéllyel nem rendelkező szerbek eddig nem mutatták annak jeleit, hogy társulni akarnának bárkivel is.

Az angol szaklap idézett egy neve elhallgatását kérő csapattagot a US F1-től, aki szerint Hurleynek nem célja cserbenhagyni az istállót és az alkalmazottak, akik közül sokan egész Amerikát átutazták és biztos állást hagytak hátra csak azért, hogy csatlakozzanak a Forma-1-es projekthez.

Ken Anderson, a US F1 egyik vezetője egyébként azzal magyarázza az autó fejlesztésének csúszását, hogy tavaly a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA sokáig viaskodott egymással, így késve kezdhették el a munkát. Gyenge érv, főleg, hogy a Virgin és a Lotus például el tudott készülni, már hetekkel ezelőtt.

Az egyeztetés során – amely a fúzióval kapcsolatban nem hozott eredmény – a két csapat vezetősége Jose Maria Lopez ügyére is kitért. Mint ismert, az argentin pilótát nemrégiben szerződtette a US F1, ám mégis elképzelhető, hogy a Camposnál lesz Bruno Senna csapattársa. Ezt a verziót Bernie Ecclestone is támogatja, a Forma-1 nagyura ugyanis mindenképpen szeretné a sorozatban látni az argentint, akit hazája kormánya is erőteljesen támogat. A pilóta állítólag nyolcmillió eurós szponzori támogatással érkezne a Camposhoz.

A felek szerdán is folytatják a tárgyalást, így hamarosan újabb fejlemények láthatnak napvilágot.