Category Archives: Sutil kiváló helyzetből várhatja a vasárnapi rajtot

Sutil kiváló helyzetből várhatja a vasárnapi rajtot

Nagy volt az öröm a Force Indiánál a 2010-es F1-es szezon első időmérő edzése után. Ugyan a csapat mindkét pilótája szeretett volna beférkőzni a Q3-ba a bahreini szezonnyitón, és ez végül csak Sutilnak sikerült, az indiai istállónál így is felhőtlen az öröm.

Ugyanis a 10. rajthelyet megkaparintó német versenyző egy stratégiai előnyt is szerzett magának az előle indulókkal szemben, azzal, hogy a top 10-ből ő az egyetlen, aki a strapabíróbb, keményebb keverékű abroncsokkal kezdheti majd meg a versenyt. Ráadásul, a csapat másik pilótája, Liuzzi is méltán bizakodhat, hogy a 12. helyről képes lesz felzárkózni a pontszerzők közé.

Adrian Sutil (10. rajtkocka):
“Most nagyon boldog vagyok. Úgy gondolom, ez egy nagyszerű teljesítmény, hogy rögtön az első versenyen bejutottunk a Q3-ba – talán még soha nem kezdtük ilyen jól az évet. A csapat nagyon büszke lehet erre, és én is az vagyok, meglátjuk, sikerül-e hasonlóan jól folytatnunk. A célunk innentől kezdve egyértelműen a pontszerzés lesz. Pillanatnyilag a tizedik vagyok, és remélhetőleg sikerül még további egy vagy két pozíciót javítanom, mivel a top 10-ből egyedül én indulok a keményebb gumikeverékkel, ami talán némi előnyt jelent majd számomra. Meglepett, de a többiek mind a lágyabb keverékkel mentek a Q3-ban, úgyhogy ez a döntésünk még kifizetődhet holnap. Jól megtankolva is gyorsak vagyunk, ráadásul a Q1-ben és a Q2-ben is erősek voltunk, amikor mindenki a lágy gumikkal ment, ezért mindenképp előbbre léphetünk majd néhány hellyel a verseny során. Keményen dolgoztunk nemcsak a tél során, de az elmúlt négy évben folyamatosan, és olyan jó látni, hogy ez a sok munka most kezd végre megtérülni.”

Vitantonio Liuzzi (12. rajtkocka):
“Egy kicsit csalódott vagyok, mert nem tudjuk, mi történt az autóval a szabadedzés után. Reggel még úgy tűnt, hogy nagyon jó az autó egyensúlya, ezért túl sokat nem is változtattunk rajta, de amikor az időmérő edzésen a pályára hajtottam, már nem volt meg a kellő tapadásunk. Ez volt a fő oka annak, hogy nem jutottunk be a Q3-ba. Most fontos, hogy a végére járjunk annak, hogy mi történt, de hisszük, hogy a versenyen ettől függetlenül igen erősek leszünk, mivel tegnap gyorsak voltunk a hosszabb etapok során.”