Category Archives: Schumacher úgy várja a rajtot

Lauda: Schumacher Malajziában már csúcsformában lesz

Az idei Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, a Maláj Nagydíjon újra visszavonulása előtti formájában fog tündökölni Michael Schumacher. Legalábbis Niki Lauda szerint, aki úgy véli, a három év kihagyás után visszatérő német versenyzőnek ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy újra csúcsteljesítményre legyen képes.

“Tökéletes teljesítményt nyújtott. Aligha lehet ennél jobban kezdeni”- vélekedett Lauda Schumacher bahreini produkciójáról. “A tesztkorlátozás miatt alig tudott gyakorolni télen, és olyan típusú autóhoz kellett hozzászoknia, amilyet eddig soha nem vezetett, emiatt nem is futhatott tökéletes kört az időmérőn.”

“Szerintem három versenyre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját”- fejtette ki véleményét a Forma-1 hivatalos honlapján az osztrák legenda, aki szerint a körülményeket figyelembe véve nem sok a három tizedmásodperc, amivel Schumacher kikapott Rosbergtől az időmérőn.

Lauda 1979-es szezon közbeni visszavonulása után 1982-ben tért vissza a Forma-1-be, majd 1984-ben a McLaren színeiben öt futamgyőzelmet szerezve megnyerte harmadik világbajnoki címét.

Schumacher úgy várja a rajtot, mint a gyerekek a karácsonyt

Michael Schumacher alig várja, hogy végre elérkezzen az idény első futamának hétvégéje, amikor 2006 után ismét a világbajnokság keretén belül ülhet Forma-1-es autóba. A mezőny legtapasztaltabb versenyzője elmondta, nagyon hiányzott neki a versengés, és úgy érzi, fizikailag felkészültebb, mint valaha.

“Végre elkezdődik a szezon! Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki a karácsonyt várja. A visszatérésemről szóló döntés most már távolinak tűnik, és alig várom, hogy Bahreinben elkezdődjön az idény”- kezdte Schumacher a Mercedes által kiadott futamelőzetesben.

“Vicces arra gondolni, hogy ismét a Forma-1-ben fogok versenyezni, hiszen néhány hónapja még kategorikusan kizártam ezt a lehetőséget. Azonban néha változnak a dolgok, amikor a körülmények jól alakulnak. Frissebbnek érzem magam, mint az elmúlt években bármikor.”

A tizenhetedik F1-es idénye előtt álló német kiválóság úgy érzi, fizikailag tökéletes állapotban van, ami azonban számára sokkal fontosabb, teljesen kipihente magát és sikerült feltöltődnie. “Amikor 2006-ban visszavonultam a versenyzéstől, az akkumulátoraim teljesen üresek voltak. Most újra fel vannak töltve és készen állok a kihívásra. Ez a versengés a legmagasabb szinten zajlik, amit csak a Forma-1 képes nyújtani, ez pedig csábító számomra.”

Az 1991. és 2006. közti Forma-1-es pályafutása alatt 91 futamgyőzelmet szerző Schumacher szerint a Mercedes versenyképes lesz Bahreinben, az erőviszonyokat illetően azonban tartotta magát az eddigi nyilatkozatokhoz, és ő sem vállalkozott jóslásra. Mindenesetre nagyon bízik a csapatban és azokban az újításokban, amik először Bahreinben kerülnek bevetésre.