Category Archives: Schumacher el van ragadtatva a bahreini teljesítményétől

Lauda: Schumacher Malajziában már csúcsformában lesz

Az idei Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, a Maláj Nagydíjon újra visszavonulása előtti formájában fog tündökölni Michael Schumacher. Legalábbis Niki Lauda szerint, aki úgy véli, a három év kihagyás után visszatérő német versenyzőnek ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy újra csúcsteljesítményre legyen képes.

“Tökéletes teljesítményt nyújtott. Aligha lehet ennél jobban kezdeni”- vélekedett Lauda Schumacher bahreini produkciójáról. “A tesztkorlátozás miatt alig tudott gyakorolni télen, és olyan típusú autóhoz kellett hozzászoknia, amilyet eddig soha nem vezetett, emiatt nem is futhatott tökéletes kört az időmérőn.”

“Szerintem három versenyre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját”- fejtette ki véleményét a Forma-1 hivatalos honlapján az osztrák legenda, aki szerint a körülményeket figyelembe véve nem sok a három tizedmásodperc, amivel Schumacher kikapott Rosbergtől az időmérőn.

Lauda 1979-es szezon közbeni visszavonulása után 1982-ben tért vissza a Forma-1-be, majd 1984-ben a McLaren színeiben öt futamgyőzelmet szerezve megnyerte harmadik világbajnoki címét.

Schumacher el van ragadtatva a bahreini teljesítményétől

Az idei esztendő nagy visszatérője, Michael Schumacher elárulta, nem gondolta volna, hogy ilyen hamar vissza tud majd rázódni a Forma-1 világába. A Mercedes GP versenyzője hatodik lett az év első versenyén, a Bahreini Nagydíjon.

A hétszeres világbajnok a téli tesztek során folyamatosan Nico Rosberg mögött végzett, a sorrend nem változott a bahreini kvalifikáción és a versenyen sem. Ez azonban a legkevésbé sem izgatja Schumachert, három év kihagyás után elégedetten hagyta el Bahreint. A német tudta, hogy egy verseny alatt nem fogja visszanyerni régi formáját, mindenesetre bizakodhat, hiszen végig tartotta a lépést Rosberggel.

“Egy nappal a visszatérésem első versenye után kifejezetten jól érzem magam”- írta saját weboldalán Michael Schumacher. “Ami a kondíciómat illeti, ez a verseny egyáltalán nem volt számomra megterhelő, nem merültem ki. Ez persze annak is betudható, hogy nagyon vigyáznom kellett a gumikra, és nem nyomhattam neki annyira. De összességében elmondhatom, nagyon boldog vagyok, és büszkévé tesz a teljesítményem, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy három év alatt nem volt túl sok alkalmam Forma-1-es autóval gyakorolni.”

Michael Schumacher úgy érzi, ugyanolyan nyugodtan ül az autóban, mint évekkel ezelőtt, csupán az zavarta egy kicsit, hogy a bahreini szervezők által a Forma-1 fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepség miatt nem tudott eleget aludni, és a parádé után azonnal a bokszba kellett sietnie, hogy elkezdjék a készülődést a versenyre.