Category Archives: de fejlődést sürgetnek

Lauda: Schumacher Malajziában már csúcsformában lesz

Az idei Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, a Maláj Nagydíjon újra visszavonulása előtti formájában fog tündökölni Michael Schumacher. Legalábbis Niki Lauda szerint, aki úgy véli, a három év kihagyás után visszatérő német versenyzőnek ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy újra csúcsteljesítményre legyen képes.

“Tökéletes teljesítményt nyújtott. Aligha lehet ennél jobban kezdeni”- vélekedett Lauda Schumacher bahreini produkciójáról. “A tesztkorlátozás miatt alig tudott gyakorolni télen, és olyan típusú autóhoz kellett hozzászoknia, amilyet eddig soha nem vezetett, emiatt nem is futhatott tökéletes kört az időmérőn.”

“Szerintem három versenyre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját”- fejtette ki véleményét a Forma-1 hivatalos honlapján az osztrák legenda, aki szerint a körülményeket figyelembe véve nem sok a három tizedmásodperc, amivel Schumacher kikapott Rosbergtől az időmérőn.

Lauda 1979-es szezon közbeni visszavonulása után 1982-ben tért vissza a Forma-1-be, majd 1984-ben a McLaren színeiben öt futamgyőzelmet szerezve megnyerte harmadik világbajnoki címét.

Schumacherék elégedettek a rajttal, de fejlődést sürgetnek

A tavalyi konstruktőri világbajnok Brawn GP-ből Mercedes GP-vé alakuló istálló jól kezdte a 2010-es Forma-1-es szezont, hiszen a német istálló két pilótája, Nico Rosberg és Michael Schumacher az 5. és 6. helyen haladt át a célvonalon Bahreinben

A két német pilóta és a csapatfőnök, Ross Brawn is elégedetten nyilatkozott, de mindhárman arról beszéltek, sürgősen fejleszteniük kell az autót, hiszen most esélyük sem volt a dobogós helyek megszerzésére. A jó rajt után persze mindannyian optimisták a folytatást illetően.

Nico Rosberg (5. helyezés):
“Nagyon jól rajtoltam és örültem neki, hogy az első kör végén már a negyedik pozícióban autózhattam. A lágyabb gumikon azonban nem volt megfelelő a teljesítményem, erőlködnöm kellett. Lewis (Hamilton) a boksz-stratégiájával megvert, ki kell elemeznünk, hogy mi történt. A verseny végén nem tudtam megelőzni Sebastiant (Vettel), mert a mögötte keletkező turbulens légáramlatban vesztettem némi tapadást, amikor közel kerültem hozzá. Mindenestre az ötödik hely jó startot jelent számunkra, és bízom benne, hogy előrébb tudunk lépni innen.”

Michael Schumacher (6. helyezés):
“Három év kihagyás után örömömre szolgál, hogy azt mondhatom, élveztem a mai versenyt, különösen az elejét, a jó rajttal. Nagyon elégedett vagyok a hatodik hellyel, ami nekem és csapatnak is jó alapot jelent a fejlődéshez. Biztos vagyok benne, hogy tovább tudjuk majd fejleszteni az autót. Az első közös nagydíjunkon remekül együttműködtünk a csapattal, a srácok nagyszerű munkát végeztek, köszönöm nekik, hogy támogattak a visszatérésem utáni első versenyemen. Mindannyian tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk, de ott leszünk. Hosszú még a szezon.”

Ross Brawn – csapatfőnök:
“Nico és Michael remek munkát végzett a futamon, de fejlesztenünk kell az autót. Nem voltunk elég gyorsak, és esélyünk sem volt harcba szállni a dobogós helyezésekért. Rengeteg munka vár még ránk, de bízom benne, hogy a következő néhány versenyen jelentős előrelépést érhetünk el az autóval. A csapat hihetetlenül jól teljesített ezen a hétvégén, a két új pilótánkkal már az első versenyen erős pontszerző pozíciókban