Category Archives: Kobajasi

Újoncmustra – Kobajasi, az újabb japán harcos

Kobajasi Kamuira sokan máris úgy tekintenek, mint Szato Takuma méltó utódjára a Forma-1-ben. Tény, hogy a hasonlóság szembeötlő: mindketten japánok, mindkettejük különös ismertetőjegye az örökös mosoly és a jókedv, de a pályán egyikük sem ismer(t) sem tréfát, sem kegyelmet. És egy valamit biztosra vehetünk: 2010-ben is lesz olyan japán versenyző az F1-es mezőnyben, aki mindig szolgáltat majd némi izgalmat a versenyeken.

Kobajasi a tavalyi szezon utolsó két nagydíján, Timo Glock helyetteseként bemutatkozhatott az F1-ben a Toyota színeiben, és egy percig sem habozott: egyből megragadta a váratlanul kínálkozó bizonyítási lehetőséget, és hihetetlenül meggyőző teljesítményével valósággal helyet követelt magának a Forma-1 2010-es mezőnyében, ahol a Sauber autójában gördülhet majd pályára a versenyek alkalmával.

A 2009-es Brazil-, illetve Abu-Dzabi Nagydíjon nemcsak gyorsaságáról, de hihetetlen küzdőszelleméről, már-már szemtelen bátorságáról (a világbajnoki címért küzdő Jenson Buttontól nemhogy nem ijedt meg, de egyenesen vakmerő manőverekkel tartotta őt maga mögött), és megbízhatóságáról is tanúbizonyságot tett, így teljesen megérdemelt módon kapott helyet a 2010-es mezőnyben.

Az oszakai sushi éttermet üzemeltető szülők gyermekeként, 1986. szeptember 13-án napvilágot látó japán versenyző családja egyébiránt a legkisebb mértékben sem kötődött az autósportokhoz, ám a kis Kamuit hamar megcsapta a benzingőz mámorító illata, és addig rágta édesapja fülét, amíg az el nem intézte neki, hogy elindulhasson élete első gokartversenyén.

Az ominózus első versenyre 9 éves korában nevezték be Kobajasit, aki a kezdetektől fogva édesapja és a Yamaha támogatásával versenyezhetett, és hamar meg is csillogtatta kivételes tehetségét. Első gokartos éveiben rögtön pazar győzelmi szériákat produkált, amelynek köszönhetően bekerült a Toyota tehetséggondozó programjába, és megnyílt számára az út – a motorsportok igazi csúcsának otthont adó – Európa felé.

17 évesen tette át székhelyét Európába, amikor is 2004-ban Olaszországba költözött, hogy a Forma Renault-sorozatban induljon. A Toyota ugyan bérelt neki egy lakást, ám képzelhetjük, így is mekkora kihívást jelenthettek a mindennapos teendők a tinédzser japánnak, aki életében először került távol szüleitől és hazájától. Ráadásul Kobajasi ekkor még egy szót sem értett olaszul, de még angolul sem, így némi túlzással még a fogkrémes- és a majonézes tubus megkülönböztetése is komoly fejtörés elé állította őt egy-egy bevásárlás alkalmával.

“Időnként nagyon nehéz volt, de tudtam, hogy mit akarok, és tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok, hogy megvalósítsam a célomat”- emlékszik vissza mai fejjel az akkori időkre a még mindig csak 23 éves japán.

És ha már ezt a sok lemondással járó áldozatot meghozta, annál elszántabban vetette magát harcba a versenypályán, hogy valóra váltsa álmait. 2005-ben sikerült neki az a bravúr, amit korábban rajta kívül csak Felipe Massának sikerült véghezvinnie: egyazon évben az európai- és az olasz Forma Renault-sorozatot is megnyerte.

2006-ban már a Forma-3 versenyein indulhatott, és rögtön első évében pole pozícióig jutott a legendásan nehéz makaói versenypályán. 2007-ben első győzelmét is megszerezte a sorozatban, összesítésben pedig a 4. helyen végzett, ami elég volt ahhoz, hogy az útját addig is egyengető Toyota a 2008-as évre leszerződtesse, mint F1-es csapatának tartalékpilótáját.

Új tartalékpilótai állása mellett Kobajasi természetesen a versenyzést is folytatta – a GP2 európai, valamint ázsiai sorozatában indult, előbbi szériában futamgyőzelemig, utóbbiban bajnoki címig jutott. 2009-ben már a fő GP2-es sorozat állandó résztvevőjének számított, ám teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.

A szerencse azonban ennek ellenére rámosolygott, és – Timo Glock bukása és átmeneti kiesése következtében – a 2009-es Brazil Nagydíjon éles versenyen is bemutatkozhatott a Forma-1-ben. Élete legelső F1-es versenyén egyből bátor manőverekkel hívta fel magára a figyelmet, és az épphogy csak nem pontot érő 9. helyen ért célba, hogy aztán az abu-dzabi évadzárón egy parádés 6. hellyel első pontjait is megszerezze a sportágban.

2010-ben a Sauber F1-es csapatának színeiben írhatja tovább eddig töretlenül felfelé ívelő sikertörténetét, melyben bizonyára nagy segítségére lesz rutinos csapattársa, Pedro de la Rosa is.

Kobajasi: Az erősorrend mindannyiunk számára rejtély

A Forma-1-ben szereplő BMW Sauber istálló pilótája, Kobajasi Kamui szerint csak Bahreinben derül ki, melyik csapat végezte a legjobb munkát a téli felkészülési időszak során.

Kobajasi 2009-ben hívta fel magára a figyelmet, mikor a Japán Nagydíj időmérő edzésén balesetet szenvedett Timo Glock helyére kellett beugrania. Első futamát Brazíliában teljesítette, ahol alaposan megkeserítette két világbajnok, Kimi Räikkönen és Jenson Button életét is. Később a japán versenyző az Abu-Dzabi Nagydíj egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a hatodik helyen ért célba élete második Forma-1-es futamán.

Valószínű ennek a kitűnő teljesítmények köszönheti, hogy a svájci Peter Sauber szerződést ajánlott neki. A téli tesztsorozat után a pilóták többségéhez hasonlóan Kobajasi is bizonytalan az erősorrendet illetően.

“Jelenleg fogalmunk sincs, melyik csapat áll az élen. A Ferrari nagyon erősnek tűnik, akárcsak a McLaren, de számomra úgy tűnik, más csapatok is képesek lehetnek hasonlóan jó teljesítményre”- vélekedett a fiatal japán, aki biztos benne, hogy a verseny közbeni tankolás betiltása miatt a helyes stratégiák csak néhány verseny lefutása után körvonalazódnak majd.

“Azt hiszem ez rendkívül nehéz időszak lesz a mérnököknek és nekünk, pilótáknak is. Rengeteget kell majd dolgoznunk a szimulátorokon is, különben nagyon nehéz lesz megtalálni a helyes utat a stratégiák területén”- nyilatkozta Kobajasi Kamui a GP-Update.net munkatársának.