Category Archives: Sauber

Jelentős javulást vár autóitól a Sauber Ausztráliában

A Sauber istálló technikai igazgatója biztos benne, hogy csapata az Ausztrál Nagydíjon sokkal jobb teljesítményre lesz képes, mint az évadnyitó bahreini futamon, ahol egyik pilóta sem ért célba. Willy Rampf elmondása szerint sikerült orvosolniuk a kieséseket okozó problémát, és bizakodva várják a melbourne-i hétvégét.

Kobajasi Kamui és Pedro de la Rosa is a hidraulikai rendszer meghibásodása miatt fejezte be idő előtt a szahíri futamot, noha a szezon előtti tesztek alapján a közvélemény és ők maguk is sokkal jobb teljesítményre számítottak. Willy Rampf a futam után nem is leplezte csalódottságát, de biztos benne, hogy a következő nagydíjon már jól fognak teljesíteni.

“A csalódást keltő bahreini szereplésünk után sokat kell javulnunk Ausztráliára. Elemeztük az adatokat és levontuk a megfelelő következtetéseket. Mindkét hibát a hidraulikus rendszer folyása okozta, de különböző okból. A következő futamra mindkét problémára megtaláljuk a megoldást”- nyilatkozta az Autosport-nak Rampf, aki kíváncsian várja, hogy idén mennyire lesznek tartósak a Bridgestone abroncsai az Albert Parkban, tavaly ugyanis a lágyabb keverékű gumik már néhány kör után jelentősen elhasználódtak.

Peter Sauber tervezi csapata nevének megváltoztatását

Bár a BMW 2009 végén kivonult a Forma-1-ből, Peter Sauber csapata a 2010-es idénynek is BMW Sauber F1 Team néven vágott neki, így kerülve el az újoncistállóvá való átminősítést, és az ebből fakadó pénzügyi hátrányokat. Most viszont, amikor az idény már megkezdődött, Sauber kijelentette, hogy a csapat nevet fog változtatni, a kérdés csak az, mikor.

“Kérvényezni fogjuk a csapat nevének módosítását, de még nem döntöttük el, mikor. Az biztos, hogy még valamikor az idei évben”- nyilatkozta az Autosport magazinnak Peter Sauber, aki a kivárás egyik fő okát is felfedte, vagyis, hogy névadó szponzor híján, még nem tudják, hogy mi legyen a csapat új neve.

“Sajnos még hófehér az autónk, mivel januárban és februárban lehetetlen szponzorokat találni, pláne nagy szponzorokat. Most már 2011-re keresünk magunknak támogatókat. Persze, ha az év közepén találunk egy névadó szponzort a 2011-es idényre, akkor talán már az idei szezon hátralevő részére is megnyerhetnénk őket főtámogatónknak”- mondta Sauber, akinek csapata financiális szempontból tehát nincs éppen irigylésre méltó helyzetben az idei évet illetően.

A Sauber vegyes érzelmekkel búcsúzik Bahreintől

A BMW Sauber csapata – amelyet neve ellenére Ferrari motor hajt – keserű szájízzel hagyja el Bahreint, hiszen a téli felkészülés eredményei alapján lényegesen többre számítottak az idei év első Forma-1-es futamán.

A Bridgestone által kiadott összesítésekből kiderült, hogy az idei mezőnyből a BMW Sauber bánik a legkíméletesebben a gumikkal, a csapat korai kiesése miatt azonban nem derült ki, mennyi előnyt jelenthetett volna ez számukra.

Pedro de la Rosa (helyezetlen):
“Elégedett vagyok a rajtommal, de sajnos pozíciókat vesztettem, amikor el kellett hagynom a pályát, hogy elkerüljem az ütközést a többi autóval. A fűre hajtva lelassultam és ekkor mentek el mellettem néhányan. Ezután az autót alkalmasnak éreztem arra, hogy pontokat szerezzünk vele, de a 29. körben egy hidraulikai probléma miatt behívtak a bokszba, és itt véget ért a versenyem.”

Kobajasi Kamui (helyezetlen):
“Sajnos rövidre sikerült a versenyem. A 12. körben tönkrement a kormányrásegítés az autóban, és a váltóm is bemondta az unalmast, tehát valószínűleg hidraulikai problémánk akadt. Egész jó rajtot vettem, hiszen négy helyet is sikerült javítanom, de utólag rájöttem, jobban tettem volna, ha a lágyabb keverékű gumival rajtolok el, hiszen Pedro végig gyorsabb volt nálam emiatt.”

Peter Sauber, az istálló névadó csapatfőnöke a kiábrándító rajthelyek ellenére elégedett volt pilótái teljesítményével, de a hibák kianalizálása után jobb teljesítményt vár a csapattól.

A Saubernél a pályát okolják a vártnál gyengébb szereplésért

A téli teszteken mutatott forma alapján az egész F1-es mezőny tekintetében talán a Sauber nyújtotta a leginkább csalódást keltő teljesítményt a bahreini időmérő edzésen. A svájci istállót a teszteredményeket látva, sokan az év potenciális meglepetéscsapataként emlegették, ám az évad első kvalifikációján a csapat két pilótájának esélye sem volt bejutni a Q3-ba.

De la Rosa és Kobajasi ugyanakkor egybehangzóan állítja, nem az autó a hibás a gyenge kezdésért, hanem a pálya, mivel nem hepehupákra tervezték a C29-est. A japán versenyző ennek ellenére halványan még bízik a pontszerzésben, optimizmusát elsősorban arra alapozza, hogy a szakértők szerint a Sauberek az átlagnál kíméletesebben bánnak az abroncsokkal a hosszú etapok során. A rutinos spanyol viszont jóval pesszimistább, szerinte már az első körben szenvedni fognak a gumikkal.

Pedro de la Rosa (14. rajtkocka):
“Nem mondhatom, hogy különösebben elégedett lennék a mai eredményünkkel, mivel mielőtt idejöttünk, sokkal többet vártunk magunktól. Ugyanakkor pénteken már pontosan láttuk, hogy ez egy rossz helyszín lesz számunkra az új pályarész miatt. Kénytelen vagyok magamat hibáztatni, amiért néhány apró hibával elvesztettem pár tizedet a legutolsó körömben, amikor egyszerűen túl keményen nyomtam, mivel ezúttal úgysem volt sok veszítenivalónk. Szóval, nem volt jó időmérőnk, de a verseny sem lesz egyszerűbb a pilóták és a csapatok számára, különösen a gumikkal gyűlhet majd meg a bajunk. Attól tartok, hogy már rögtön az első körben túl fognak melegedni az abroncsok. Mindennek dacára azt mondom, hogy bizonyos fokig még így is élveztem az első kvalifikációmat három év után.”

Kobajasi Kamui (16. rajtkocka):
“A téli tesztek után azt gondoltuk, hogy gyorsabbak leszünk, de tényleg nagyon szenvedünk a pálya új részén, ami nagyon hepehupás. És persze a hőmérséklet is sokkal magasabb itt, mint a tesztek helyszínein volt, ami szintén újdonság, mivel így másként viselkednek az abroncsok az autón. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy előbbre lépjünk. A holnapi verseny nehéznek ígérkezik, de bízom benne, hogy az autónk kíméletesen bánik majd a gumikkal, és kicsit feljebb tudunk zárkózni. Mindig van esély a pontszerzésre.”

A versenybeállításokat kereste a Sauber Bahreinben

A Sauber csapat mindkét pilótája kissé csalódott hangulatban értékelt a Bahreini Nagydíj első két szabadedzését követően. Pedro de la Rosa és Kobajasi Kamui sem elégedett a pálya új szakaszával és abban is egyetértenek, hogy a beállítások terén sokat kell fejlődnie a svájci csapatnak az időmérő edzésig.

A hinwili alakulat pilótái a versenybeállításokat tesztelték a pénteki kétszer másfél óra során. Kobajasi napja nem volt problémamentes, mivel egy defekt miatt értékes időt veszített a délelőtt folyamán.

Pedro de la Rosa (17. és 10. helyezés):
“Nem volt egyszerű nap. Sikerült jobbá tenni az autót a nap folyamán, de a beállítások terén mindenképpen fejlődnünk kell. A tapadás összességében nagyon alacsony és az új szakasz nagyon hepehupás. Különösen a hetes kanyar előtt rossz a helyzet, ahol sokszor leér az autó alja. A hőség egyáltalán nem okoz gondot, ez a pálya számomra abszolút nem megterhelő.”

Kobajasi Kamui (18. és 11. helyezés):
“Miután délelőtt egy defekt miatt időt vesztettünk, délután sikerült teljesíteni a tervezett programot. Újra meg kell vizsgálnunk a beállításokat. Úgy látom, a pálya középső, hepehupás része meglehetősen nehéz számunkra, de dolgozni fogunk rajta. A hőséggel nekem sincs problémám, mivel az európai téllel szemben sokkal jobban kedvelem ezt az időjárást.”

A Sauber titkos favorit lehet, mivel autója kíméli a gumikat

A Forma-1-et gumikkal ellátó Bridgestone szakemberei a téli tesztsorozat után kielemezték a csapatoktól kapott adatokat, majd meglepő bejelentést tettek, miszerint a Sauber autója a legkíméletesebb a gumikkal.

A svájci alakulat C29-es jelzésű autója a felkészülés során is bíztató teljesítményt nyújtott, de a japán gumiszállító által közzétett adatok alapján még inkább derűlátóak lehetnek. Az új szabályok értelmében az idei évtől tilos a tankolás, így rendkívüli szerepet kap a taktikákban a kerekek igénybevétele. A Sauber ezen képesség birtokában a topcsapatok közé emelkedhet.

Hamasima Hirohide, a Bridgestone szakembere elmondta, a négy élcsapat gumiterhelése nagyjából azonos, a Sauber azonban másképp viselkedik.

“Összehasonlítottuk több istálló adatait is. A McLaren-Mercedes, a Mercedes GP, a Red Bull és a Ferrari nagyjából azonos mértékben terheli a kerekeket. 150 kg üzemanyaggal, a lágy és a közepes gumikon is minimális az eltérés köztük, viszont a Sauber sokkal kiegyensúlyozottabban bánik az abroncsokkal. Az első három teszt alkalmával úgy tűnt, a Ferrari rendelkezik egy körön némi előnnyel a többiekkel szemben, de a Red Bull és a McLaren barcelonai teljesítménye alaposan megkeverte a paklit, úgyhogy nagyon nehéz megmondani, melyikük végezte a legjobb munkát”- nyilatkozta Hamasima az autosport.com munkatársának.

Noha a szezon első állomása, a bahreini aszfaltcsík nem terheli különösebben a kerekeket, Hamasima szerint a Sauber számára így is előnyt jelenthet majd különös képessége.

A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf is elismerte, hogy a gumik kímélése autójuk egyik fő erőssége: “Az autónak nincsenek stabilitási gondjai, sőt, magas üzemanyagszint mellett is kitűnő az egyensúlya. Erre nyugodtan támaszkodhatunk a fejlesztések során, ami egy nagyszerű dolog. Az autó nem terheli túlzottan a kerekeket, így képesek lehetünk nagyon hosszú etapok megtételére is anélkül, hogy tönkretennénk a gumikat, és ezzel időt veszítenénk.”

Újoncmustra – Kobajasi, az újabb japán harcos

Kobajasi Kamuira sokan máris úgy tekintenek, mint Szato Takuma méltó utódjára a Forma-1-ben. Tény, hogy a hasonlóság szembeötlő: mindketten japánok, mindkettejük különös ismertetőjegye az örökös mosoly és a jókedv, de a pályán egyikük sem ismer(t) sem tréfát, sem kegyelmet. És egy valamit biztosra vehetünk: 2010-ben is lesz olyan japán versenyző az F1-es mezőnyben, aki mindig szolgáltat majd némi izgalmat a versenyeken.

Kobajasi a tavalyi szezon utolsó két nagydíján, Timo Glock helyetteseként bemutatkozhatott az F1-ben a Toyota színeiben, és egy percig sem habozott: egyből megragadta a váratlanul kínálkozó bizonyítási lehetőséget, és hihetetlenül meggyőző teljesítményével valósággal helyet követelt magának a Forma-1 2010-es mezőnyében, ahol a Sauber autójában gördülhet majd pályára a versenyek alkalmával.

A 2009-es Brazil-, illetve Abu-Dzabi Nagydíjon nemcsak gyorsaságáról, de hihetetlen küzdőszelleméről, már-már szemtelen bátorságáról (a világbajnoki címért küzdő Jenson Buttontól nemhogy nem ijedt meg, de egyenesen vakmerő manőverekkel tartotta őt maga mögött), és megbízhatóságáról is tanúbizonyságot tett, így teljesen megérdemelt módon kapott helyet a 2010-es mezőnyben.

Az oszakai sushi éttermet üzemeltető szülők gyermekeként, 1986. szeptember 13-án napvilágot látó japán versenyző családja egyébiránt a legkisebb mértékben sem kötődött az autósportokhoz, ám a kis Kamuit hamar megcsapta a benzingőz mámorító illata, és addig rágta édesapja fülét, amíg az el nem intézte neki, hogy elindulhasson élete első gokartversenyén.

Az ominózus első versenyre 9 éves korában nevezték be Kobajasit, aki a kezdetektől fogva édesapja és a Yamaha támogatásával versenyezhetett, és hamar meg is csillogtatta kivételes tehetségét. Első gokartos éveiben rögtön pazar győzelmi szériákat produkált, amelynek köszönhetően bekerült a Toyota tehetséggondozó programjába, és megnyílt számára az út – a motorsportok igazi csúcsának otthont adó – Európa felé.

17 évesen tette át székhelyét Európába, amikor is 2004-ban Olaszországba költözött, hogy a Forma Renault-sorozatban induljon. A Toyota ugyan bérelt neki egy lakást, ám képzelhetjük, így is mekkora kihívást jelenthettek a mindennapos teendők a tinédzser japánnak, aki életében először került távol szüleitől és hazájától. Ráadásul Kobajasi ekkor még egy szót sem értett olaszul, de még angolul sem, így némi túlzással még a fogkrémes- és a majonézes tubus megkülönböztetése is komoly fejtörés elé állította őt egy-egy bevásárlás alkalmával.

“Időnként nagyon nehéz volt, de tudtam, hogy mit akarok, és tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok, hogy megvalósítsam a célomat”- emlékszik vissza mai fejjel az akkori időkre a még mindig csak 23 éves japán.

És ha már ezt a sok lemondással járó áldozatot meghozta, annál elszántabban vetette magát harcba a versenypályán, hogy valóra váltsa álmait. 2005-ben sikerült neki az a bravúr, amit korábban rajta kívül csak Felipe Massának sikerült véghezvinnie: egyazon évben az európai- és az olasz Forma Renault-sorozatot is megnyerte.

2006-ban már a Forma-3 versenyein indulhatott, és rögtön első évében pole pozícióig jutott a legendásan nehéz makaói versenypályán. 2007-ben első győzelmét is megszerezte a sorozatban, összesítésben pedig a 4. helyen végzett, ami elég volt ahhoz, hogy az útját addig is egyengető Toyota a 2008-as évre leszerződtesse, mint F1-es csapatának tartalékpilótáját.

Új tartalékpilótai állása mellett Kobajasi természetesen a versenyzést is folytatta – a GP2 európai, valamint ázsiai sorozatában indult, előbbi szériában futamgyőzelemig, utóbbiban bajnoki címig jutott. 2009-ben már a fő GP2-es sorozat állandó résztvevőjének számított, ám teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.

A szerencse azonban ennek ellenére rámosolygott, és – Timo Glock bukása és átmeneti kiesése következtében – a 2009-es Brazil Nagydíjon éles versenyen is bemutatkozhatott a Forma-1-ben. Élete legelső F1-es versenyén egyből bátor manőverekkel hívta fel magára a figyelmet, és az épphogy csak nem pontot érő 9. helyen ért célba, hogy aztán az abu-dzabi évadzárón egy parádés 6. hellyel első pontjait is megszerezze a sportágban.

2010-ben a Sauber F1-es csapatának színeiben írhatja tovább eddig töretlenül felfelé ívelő sikertörténetét, melyben bizonyára nagy segítségére lesz rutinos csapattársa, Pedro de la Rosa is.

Kobajasi: Az erősorrend mindannyiunk számára rejtély

A Forma-1-ben szereplő BMW Sauber istálló pilótája, Kobajasi Kamui szerint csak Bahreinben derül ki, melyik csapat végezte a legjobb munkát a téli felkészülési időszak során.

Kobajasi 2009-ben hívta fel magára a figyelmet, mikor a Japán Nagydíj időmérő edzésén balesetet szenvedett Timo Glock helyére kellett beugrania. Első futamát Brazíliában teljesítette, ahol alaposan megkeserítette két világbajnok, Kimi Räikkönen és Jenson Button életét is. Később a japán versenyző az Abu-Dzabi Nagydíj egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a hatodik helyen ért célba élete második Forma-1-es futamán.

Valószínű ennek a kitűnő teljesítmények köszönheti, hogy a svájci Peter Sauber szerződést ajánlott neki. A téli tesztsorozat után a pilóták többségéhez hasonlóan Kobajasi is bizonytalan az erősorrendet illetően.

“Jelenleg fogalmunk sincs, melyik csapat áll az élen. A Ferrari nagyon erősnek tűnik, akárcsak a McLaren, de számomra úgy tűnik, más csapatok is képesek lehetnek hasonlóan jó teljesítményre”- vélekedett a fiatal japán, aki biztos benne, hogy a verseny közbeni tankolás betiltása miatt a helyes stratégiák csak néhány verseny lefutása után körvonalazódnak majd.

“Azt hiszem ez rendkívül nehéz időszak lesz a mérnököknek és nekünk, pilótáknak is. Rengeteget kell majd dolgoznunk a szimulátorokon is, különben nagyon nehéz lesz megtalálni a helyes utat a stratégiák területén”- nyilatkozta Kobajasi Kamui a GP-Update.net munkatársának.

Buttonnál a Ferrari a favorit, a Saubertől meglepetést vár

Az uralkodó világbajnok, Jenson Button izgatottan várja a 2010-es Forma-1-es szezon rajtját, mivel szerinte öt-hat csapat is az élen csatázik majd, melyek közül ugyan a Ferrari kiemelkedik, de a többiek közti sorrendet egyelőre jótékony homály fedi.

“Ha a hosszú etapokon nyújtott teljesítményeket nézzük, akkor a Ferrari kifejezetten versenyképesnek tűnik, de ezt mindannyian jól tudjuk. A Ferrari gyors lesz, így Fernando és Felipe is az lesz. Mindketten tapasztalt és tehetséges pilóták, a maximumot fogják kihozni az autóból – persze mi is így teszünk majd”- emelte ki a mezőnyből az olasz istállót a világbajnoki címének megvédésre készülő Jenson Button.

“Ami a többieket illeti, már kissé tanácstalan vagyok, nehéz bármit is mondani. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a Sauber meglepetést fog okozni néhány embernek. Az autójuk gyorsabb, mint azt sokan gondolnák. Szerintem az első versenyen az élmezőnyben kell őket keresnünk”- vetített előre egy lehetséges meglepetést a McLaren-Mercedes versenyzője.

“Összesen öt-hat versenyképes csapat van, de a köztük lévő sorrend pillanatnyilag még rejtély – egészen az is marad a bahreini időmérőig”- mondta még a barcelonai teszt helyszínén a Motorsport-Total.com munkatársának Button, aki már csak a homályos erőviszonyok miatt is izgatottan várja a rajtot.

A Force India technikai igazgatója a Sauberhez igazolt

James Key kedden lemondott a Force Iondia technikai igazgatói posztjáról, egy nappal később pedig bejelentette, hogy a szintén a Forma-1-ben szereplő BMW Saubernél folytatja pályafutását.

A 38 éves szakember új kihívásokat keresve intett búcsút a Force Indiának, ahol sikerei csúcsát a tavalyi pole pozíció és a versenyen elért második helyezés jelentette. Az indiai kiscsapatnál Mark Smith veszi át a távozó Key helyét.

A fiatal brit mérnök a BMW Sauber alkalmazásában folytatja pályafutását, ahol április elsejétől a posztot tíz éve betöltő Willi Rampf technikai igazgató helyébe lép.

“A szélcsatorna, a szuperszámítógép, a géppark és a csapat szakértelme mind-mind ellenállhatatlan érv volt. A Sauberben rejlő potenciál jelentős. Régi csapatomnak hálás vagyok az elmúlt tizenkét évért (Key a Force India jogelődjeinél is szolgált – a szerk.), de már alig várom, hogy Svájcban munkába álljak”- nyilatkozta Key.

Willy Rampf március végén visszavonul. “Ha valaki egy Forma-1-es csapat technikai igazgatója, akkor mindent a munkájának kell alárendelnie. Én ezt az elmúlt tíz évben szenvedéllyel megtettem, de eljött az ideje a váltásnak. Peter Sauber lehetőséget adott nekem a motorsport ezen szintjén. A csapatnál eltöltött éveket nagyra becsülöm”- fogalmazott az 56 éves Rampf.