Category Archives: veszélyhelyzet

Massa szerint veszélyhelyzetet okozhatnak az új csapatok

A Ferrari néhány héttel ezelőtt kemény kritikát fogalmazott meg az F1-hez idén csatlakozó istállók felkészültségével kapcsolatban, amihez most csatlakozott a maranellói gárda brazil pilótája is, aki szintén nincs túl hízelgő véleménnyel az új csapatokról. Felipe Massa szerint a Forma-1-es mezőny idén két részre fog szakadni, a most bemutatkozó csapatok pedig jelentős lemaradásuk miatt potenciális veszélyforrást jelentenek majd a gyorsabb autókra nézve.

“Remélem, nem jelentenek majd veszélyt. Van hat-hét csapat, amelyek nagyjából egy másodpercen belül vannak egymáshoz képest, míg a többiek hátránya négy másodperc. Ez a sportnak sem jó, és nekik sem. Olyan, mintha két különböző kategória lenne. Szenvedni fognak, és mi is, amikor előttünk lesznek az időmérő során”- fogalmazta meg az új csapatokkal kapcsolatos aggályait Massa a Corriere della Sera hasábjain.

A 2008-as világbajnokság második helyezettjének véleményét alátámasztják a felkészülési időszak alatti tesztek eredményei is, melyek során a Lotus és a Virgin autói jó néhány másodperces hátrányban voltak a mezőny többi csapatához képest.

Az újak azonban bíznak benne, hogy hamar fel tudják venni a tempót, noha a harmadik idén debütáló csapat, a Hispania Racing négykerekűje csupán néhány napja került bemutatásra, és még egyetlen métert nem tett meg.