Category Archives: Kubica

Kubica már az első körben elköszönhetett a pontszerzéstől

Robert Kubica és Vitalij Petrov is csalódottan távozik a Bahreini Nagydíjnak otthont adó szahíri pályáról, mert bár mindketten elégedettek voltak Renault-juk teljesítményével, végül egyikük sem szerzett pontot. A 9. helyről startoló Kubica nagy reményekkel vágott neki a versenynek, és úgy érzi, sok pontot szerezhetett volna, ha nem ütközik össze Adrian Sutillal a rajtot követően

A lengyel márkatársa, az újonc Petrov nagyszerűen startolt, hiszen a 17. helyről a 11. pozícióba lépett előre, ám hamar befejezte a küzdelmet, autója ugyanis megsérült, amikor túlságosan agresszíven ment át egy rázókövön. A Renault jobb első felfüggesztése eltört, és azt a szerelők nem tudták megjavítani.

Robert Kubica (11. helyezés):
“A hétvégén végzett kemény munkánk az első körben történt incidens miatt odaveszett. A rajtrácsra vezető körben magas olajszinteket mértünk, és egy kicsit leengedtünk az olajból, de úgy tűnt, hogy Webbernek ugyanez a problémája volt az egyes kanyar után. Autójának motorja olajat szippantott be, és masszív füst volt előttem. Szerintem Sutil nem vette el a lábát a gázról, mert nem látott semmit és eltalált engem. Megpördültem, és emiatt felhevültek a hátsó gumik az autón. Attól a ponttól kezdve ugyanis túlmelegedtek, és végül is nagyon korán, a 12. körben kijöttem a bokszutcába. A verseny többi részét a kemény keverékű gumikkal teljesítettem, és ez egy nagy kihívás volt. Csak azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a pontszerzők között fejezzem be a versenyt, de nem sikerült. Az első körben történt incidens nélkül szerintem nagyon erős pontszerző helyen értünk volna célba, mert jó tempóban autóztunk és harcoltunk. Összességében a hétvége pozitív volt számunkra, noha jól fel is készültünk a télen. A csapat fantasztikus munkát végzett a pályán és Enstone-ban is azért, hogy mindkét autó elkészüljön az új csomaggal és nem volt gondunk sem a motorral, sem a fékekkel. Most folytatnunk kell a munkát, és hajtanunk kell.”

Vitalij Petrov (helyezetlen):
“Fantasztikusan rajtoltam, és a 11. voltam az első kör végén. Az autót jónak éreztem, és a tempóm jobb volt, mint az előttem haladó Barrichellóé. Aztán a 12-es kanyarnál szélesen mentem át egy kerékvetőn, és úgy tűnt, hogy a jobb első felfüggesztésem akkor rongálódott meg. Bejöttem a bokszba, hogy átnézzék az autót, és ekkor vettük észre, hogy a felfüggesztést nem lehet megjavítani, ezért fel kellett adnom a versenyt. Elképesztően csalódott vagyok azok után, hogy milyen nagyszerűen rajtoltam, de azzal elégedett vagyok, ahogyan addig a pontig mentek a dolgaim. Köszönetet akarok mondani az összes szerelőmnek és az egész csapatnak azért az autóért, amit ezen a hétvégén vezethettem. A csapat fantasztikus munkát végzett.”

Kubica további fejlődést remél az új alkatrészektől

Robert Kubica bár összességében elégedett a Renault eddigi teszteken mutatott teljesítményével és fejlődésével, mégis nagyon bízik benne, hogy az e heti barcelonai teszten bevetni kívánt új alkatrészek komoly előrelépést jelentenek majd a francia csapat számára.

A lengyel összesítésben a második legjobb idővel zárta a kéthetes jerezi tesztet, ám sokat árulkodóan most mégis arról beszélt, hogy reméli, Barcelonában közelebb kerülhetnek a topcsapatokhoz. “Elárulhatom, hogy lesz néhány újításunk Barcelonában”- kezdte az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában Kubica.

“Nem tudom, hogy milyen mértékűek lesznek ezek a fejlesztések, de remélhetőleg elég jelentősek lesznek ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az élcsapatokhoz, akikről viszont nem tudjuk, hogy mennyit fognak fejlődni. Szóval kicsit olyan ez, mint egy tippjáték.”

“Megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobb munkát végezni, és aztán Bahreinben majd kiderül, hogy ez elég lesz vagy sem. De hogy őszinte legyek, sosem elég, ezért nagyon hajtunk, és próbálunk a lehető legkeményebben dolgozni ezeken a teszteken, amelyek döntő fontosságúak lesznek az első néhány verseny tekintetében. Reméljük, hogy Bahreinben már készen állunk majd a megmérettetésre”- mondta a Renault lengyel pilótája, aki ezután azt is elárulta, hogy ha nem is teljes mértékben, de összességében mindenképp elégedett csapata eddigi munkájával.

“Én sohasem vagyok száz százalékosan elégedett, de az igazat megvallva, eddig jól dolgoztunk, és elég sokat javítottunk az autón Valencia óta, amikor elkezdtük a közös munkát és a tesztelést, úgyhogy mindent egybevetve, én nagyon elégedett vagyok”- mondta Kubica.

A Renault másik pilótája, az újonc orosz Vitalij Petrov a minap igen érdekes kijelentést tett, amikor egy nyilatkozatában azt sem tartotta kizártnak, hogy rutinos csapattársát a másodikszámú pilóta státuszába kényszeríti majd idény közben mutatott teljesítményével. Érdekes módon, Kubica viszont nem érzi úgy magáról, hogy feltétlenül neki kellene lennie a csapat vezérének.

“Nem hiszem, hogy valóban lesz egy konkrét elsőszámú pilóta a csapatban. Persze Vitalij még sosem vezetett korábban az F1-ben, így nyilván némi időre lesz szüksége a beilleszkedéshez és a tapasztalatszerzéshez”- beszélt a csapaton belül várható erőviszonyokról Kubica.

Petrov másodikszámú pilótát csinálna Kubicából

A Renault újonca, Vitalij Petrov nem szenved önbizalomhiányban, egyelőre azt sem tartja kizártnak, hogy teljesítményével elhomályosítja csapattársát, Robert Kubicát, és ő lesz az istálló elsőszámú versenyzője.

“A versenyek még nem kezdődtek el. Így azt sem zárhatjuk ki, hogy Robert lesz a másodikszámú pilóta!”- tett tanúbizonyságot kirobbanó önbizalmáról az orosz pilóta.

Petrov persze nem várja azt Kubicától, hogy a segítségére lesz ebben és a háttérbe húzódik, az orosz saját erőből akarja elhomályosítani lengyel kollégáját.

A jelek szerint a vezetőség azonban nem várja el a Forma-1 első orosz pilótájától, hogy újoncként túltegyen a kiváló képességű Kubicán, Petrov szerződésében ugyanis egyes hírek szerint csak annyit kötöttek ki, hogy Kubica pontjainak a 25 százalékát kell megszereznie – különben új állás után nézhet.