Category Archives: Négy csapatnak is módosítania kell diffúzorát

Négy csapatnak is módosítania kell diffúzorát

Az Autosport magazin értesülése szerint többek közt a McLarent és a Mercedes GP-t is érinti a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) legfrissebb határozata, mely értelmében a következő Forma-1-es futam, az Ausztrál Nagydíj előtt néhány csapatnak át kell alakítania diffúzorát.

Az érintett csapatok nem szabálysértést követtek el (ezért állhattak rajthoz Bahreinben is), csupán kihasználták a szabályok adta kiskapukat – jelek szerint ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan a diffúzorokra vonatkozó idei előírásokban is maradtak ilyen hézagok.

Az Autosport szerint négy istálló mérnökei is úgy alakították ki a diffúzort, hogy azon egy újabb szintet hoztak létre az autó indítására szolgáló kompresszor csatlakoztatási nyílásának kialakításával. A szóban forgó nyílás mérete nincs meghatározva a szabálykönyvben, de az érintett csapatok ezt úgy alakították ki, hogy az lényegében egy újabb csatornát képez a fenéklemez alatt áramló levegő elvezetésére, ezzel pedig több leszorítóerőre tesznek szert, különösen a fékezések során.

A brit szakportál információi szerint az FIA már elküldte a szabály módosítását, vagyis a pontos méreteket az összes csapatnak. Az istállóknak a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjig el kell végezniük a szükséges módosításokat autóik hátsó részén.

A német Motorsport-Total.com szerint a McLaren-Mercedes és a Mercedes GP mellett a Red Bull Racing és a Renault lehet még érintett az ügyben.