Category Archives: De la Rosa

A GPDA elnapolta az új elnök megválasztását

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem választott új elnököt Bahreinben a Forma-1-es versenyzők érdekképviseleti szervezete, a GPDA. A jelenlegi elnök, Pedro de la Rosa néhány hete tette világossá, hogy nem szeretné folytatni a két éve megkezdett munkáját, mert úgy látja, versenyzői kötelezettségei mellett nem tudná megfelelően ellátni a feladatot.

A spanyol pilóta a Bahreini Nagydíj helyszínén tartott versenyzői értekezleten – melyen jelen volt Jean Todt, az FIA elnöke is – jelentette be lemondási szándékát. A GPDA tagsága azonban úgy döntött, hogy csak az Ausztrál Nagydíj helyszínén határoznak Pedro de la Rosa utódjának személyéről.

A harminckilenc éves spanyol a Mercedes tartalékpilótáját, Nick Heidfeldet ideális jelöltnek tartja, véleménye szerint kellő intelligenciával és tapasztalattal rendelkezik a poszt betöltéséhez.

De la Rosa: Idén nem lesznek meglepetéscsapatok

A Sauber istálló igen biztató formát mutatott a téli tesztek során, így sokan úgy vélik, a hinwili székhelyű csapat lehet az idei év nagy meglepetése, ha úgy tetszik, az idei év Brawn GP-je. A csapat sokat megélt pilótája, Pedro de la Rosa azonban nem ringatja magát hamis ábrándokba, és állítja, idén újra a nagy csapatok fognak dominálni a bajnokságban.

“Úgy hiszem, ez egy teljesen más jellegű szezon lesz, mint a tavalyi volt. Mi nem leszünk az új Brawn GP. Ők mindenkinél jobban aknázták ki a szabályok adta lehetőségeket egy új érában, most már azonban mindenki nagyon jól ismeri a szabályokat, ezért nem hiszem, hogy idén egy a Brawn GP tavalyi meneteléséhez hasonló meglepetést láthatunk majd. Ez a napnál is világosabb”- nyilatkozta a GpUpdate.net internetes portálnak de la Rosa.

“Azok a csapatok fognak dominálni, amelyek többet dolgoznak és több forrás áll a rendelkezésükre. Ez már csak így lesz, de nem aggódom, mert tudom, hogy nálunk is remek szakemberek dolgoznak”- folytatta a 38 éves spanyol.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi az álma a 2010-es évet illetően, a következőt válaszolta a rutinos spanyol: “Az álmom? Ez maradjon inkább az én titkom. Máskülönben az év végén könnyen álmodozónak nevezhetnétek, ezt pedig nem akarom. Én mindig azt mondom, hogy mielőtt álmodozni kezdesz, láss inkább munkához!”- mondta de la Rosa, aki végül azt is elárulta, mi a reális célkitűzése a soron következő szezonra vonatkozóan.

“Idén pontokat akarok szerezni. Nem tervezem, hogy megőrüljek, és álomvilágban kezdjek élni, úgyhogy egyszerűen csak rendszeres pontszerző akarok lenni, ez a célom”- zárta nyilatkozatát a spanyol.

De la Rosa lemondana a GPDA elnöki posztjáról

Elképzelhető, hogy új vezetője lesz a Forma-1-es versenyzők érdekképviseleti szervezetének (GPDA), miután a jelenlegi elnök, Pedro de la Rosa a lemondás gondolatával foglalkozik. Az erről szóló határozat azonban csak az évadnyitó Bahreini Nagydíj helyszínén születik meg, mivel a rutinos spanyol akkor hozza meg végső döntését az ügyben.

A harminckilenc éves barcelonai születésű pilóta a Sauber színeiben áll rajthoz az idei világbajnoki szezonban, és úgy érzi, versenyzőként már nem lenne elég ideje feladatának ellátására, de végső döntését majd csak a versenyzői értekezlet után hozza meg.

“Úgy döntöttünk, hogy a Bahreini Nagydíj pénteki napján megbeszélést tartunk, ahol megkérdezzük a GPDA tagjainak véleményét. Én személy szerint azt szeretném, ha valaki más venné át a helyem. Két évig csináltam, úgyhogy így helyes. Vannak, akiknek több idejük lesz. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit csináltam, úgy vélem, jó munkát végeztem, de itt az ideje, hogy olyan vegye át a feladatot, akinek több ideje van. Azt hiszem, egyet fognak érteni velem, de majd meglátjuk, mit mondanak”- nyilatkozta az Autosport-nak de la Rosa.

A Forma-1-ben 1999-ben bemutatkozó versenyző szerint egy tesztpilóta lenne a legalkalmasabb a GPDA elnöki posztjának betöltésére, mivel a versenyhétvégéken elég ideje jutna a különböző teendők ellátására. Úgy véli, Nick Heidfeld ideális lenne a feladatra.

“Intelligens és tapasztalt, úgyhogy miért ne? Ez azonban a tagok döntésén múlik, én mindenesetre nyitott vagyok. Ha azt mondják, ’Pedro, azt szeretnénk, ha folytatnád!’, nem tudom mi lesz. Remélem, nem így fog történni! Szerintem Heidfeld ideális jelölt lenne”- zárta de la Rosa a Mercedes tartalékpilótájának méltatásával.