Category Archives: Brit Nagydíj

Gyorsan fogynak a jegyek a Brit Nagydíjra

A silverstone-i szervezők rendkívül elégedettek az idei Forma-1-es futam jegyeladásait illetően. A napokban bejelentették, a hétvégére szóló állójegyek mindegyikét értékesítették.

Bernie Ecclestone, a versenysorozat jogainak tulajdonosa a 2009-es versenyt szánta az utolsónak, amelyet a motorsport bölcsőjében, Silverstone-ban rendeznek. A Brit Nagydíjat 2010-től a Donington Parkban kívánta volna lebonyolítani, ám az ottani szervezők anyagi nehézségei miatt ez nem valósulhatott meg, a futam így maradt Silverstone-ban.

Az utóbbi években a brit Lewis Hamilton szereplése is jót tett a jegyeladásoknak, amelyet valószínűleg tovább növel a honfitárs Jenson Button tavalyi győzelme, és az, hogy a címvédő is a McLaren-Mercedesnél folytatja pályafutását.

“A Brit Nagydíj jegyeladásai az elmúlt hónapokban remekül zajlottak, de még távol állunk tőle, hogy az összes jegyet értékesítsük. Elsőként mindig az állóhelyekre szóló jegyek, bérletek fogynak el, ezek mindig is népszerűek voltak”- nyilatkozta Richard Phillips, a pálya vezérigazgatója az autosport.com-nak.

Silverstone az idei menetrend tízedik állomása, a versenyt július 11-én rendezik.