Category Archives: Alonso győzelemmel mutatkozott be a Ferrarinál

Alonso győzelemmel mutatkozott be a Ferrarinál

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a lehető legjobban kezdte meg szereplését új csapata, a Ferrari színeiben, és megnyerte a 2010-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat. A spanyol klasszis igyekszik két lábbal a földön maradni az álomba illő győzelem után, mint mondja, hosszú még a szezon, és egyelőre csupán az első lépést tették meg a világbajnoki cím felé vezető úton. De az első lépést megtették.

Alonsónak ráadásul két, mostani győzelmével kapcsolatos statisztikai érdekesség is igencsak szép folytatást vetít előre az idei évre. Tudniillik, 2007-ben Kimi Räikkönen ugyanúgy, mint most Alonso, győzelemmel mutatkozott be a Ferrari színeiben, és akkor az év végén a finn rögtön világbajnoki címet is ünnepelhetett a maranellóiakkal. Ráadásul, Alonso eddig korábban kétszer nyert Bahreinben, és mindkét adott évben ő is lett az egyéni világbajnok.

Alonso vélhetően a legcsekélyebb mértékben sem foglalkozik az ilyen és ehhez hasonló statisztikákkal, sokkal inkább máris a következő versenyre koncentrál, hiszen pontosan tudja, hogy idén összességében még semmit sem értek el, csupán az első lépést tették meg egy nagyon hosszú úton.

“Ez egy nagyon különleges nap számomra. Újra felállni a dobogó legfelső fokára mindig különleges érzés, de a Ferrarival még különlegesebb. Hihetetlen történelem áll a csapat mögött, ezért az ember mindig különös várakozással tekint elé, hogy a Ferrarit vezethesse. Jobban nem is indulhatott volna a kapcsolatunk. Ez a legjobb csapat a világon, egész télen keményen dolgoztunk, és a srácok nagyszerű munkát végeztek a tesztek alatt”- kezdte győzelme után a szemmel láthatóan megkönnyebbült és boldog Alonso.

“Még semmit sem értünk el, egyelőre még csupán az első versenyt nyertük meg, de ez első és a második hely pontosan az az eredmény, amit a srácok Maranellóban megérdemeltek, mivel éjt nappallá téve dolgoztak, hogy mi ilyen fantasztikus autóval versenyezhessünk. Ezt a győzelmet az olasz gyár összes dolgozójának ajánlom, na és persze az itteni szerelőinknek és di Montezemolo elnöknek. Ez egy nagyon-nagyon pozitív eredmény a csapat számára”- folytatta a spanyol, aki ezzel be is rekesztette a nagy ünneplést, és igyekezett a helyén kezelni a szezonnyitón aratott győzelmét.

“Úgy gondolom, hogy az első három vagy négy verseny még nem olyan döntő fontosságú semmilyen szempontból, és a szezon elején inkább csak az a fontos, hogy pontokat szerezzél a csapatnak, miközben hozzászoksz a szabályokhoz, a gumikhoz és magukhoz a versenyekhez”- mondta a rendkívül realista Alonso, aki ezzel is mintegy bizonyította, hogy a tegnapi kvalifikáció után sem puszta mentegetőzésből mondta, hogy a világbajnokság nem az első időmérőn dől el, hanem azért, mert tényleg így is gondolja.

“Igaz, most több pontot lehet szerezni, de a szezon eleje akkor sem számít a bajnokság döntő részének. Persze jó itt lenni, és a győzelmet ünnepelni, de ezt csakis ennek a remek autónak köszönhetem. Úgy gondolom, a bajnoki cím szempontjából a szezon későbbi szakasza lesz a döntő, mindenesetre most van egy jó kiindulópontunk, ahonnan folytathatjuk a megkezdett munkát. Itt az ideje, hogy odapörköljünk!”- zárta rögtönzött csatakiáltással csapata felé a spanyol.