Category Archives: A jerezi teszt

Tesztösszesítő – főpróba letudva, jöhet az előadás

A 2010-es Forma-1-es szezonra való felkészülést tizenegy istálló csinálta végig, holott a tervek szerint tizenhárom csapat alkotta volna az idei mezőnyt. Ma már tudjuk, a US F1 nem vállalja az indulást, így egyedül a Camposból Hispania Racinggé alakuló spanyolok állnak rajthoz egyetlen tesztkilométer megtétele nélkül Bahreinben. Most nézzük azok teljesítményét, akik február nagy részét a tesztpályákon töltötték.

Az idei szezon előtt összesen tizenöt hivatalos tesztnap állt a csapatok rendelkezésére, melyeket maximálisan csak hét istálló használt ki, a többiek kényszerű okokból vagy éppen saját döntésük okán nem autóztak mindhárom helyszínen.

A tesztidőszak február elsején Valenciában kezdődött, ahol három napon keresztül hét csapat gyakorolt. Számukra ekkor még elsősorban az volt a fontos, hogy a gyárból kigördülő autóikat végre aszfalton, élesben is kipróbálhatták. A valenciai mezőnyből a “nagyok” közül egyedül a Red Bull Racing hiányzott, Adrian Newey főtervező kérésére a tavalyi vb-második csapat kihagyta az első hetet.

A februári tesztek és a résztvevő csapatok:

Valencia
február 1-3.
Jerez
február 10-13.
Jerez
február 17-20.
Barcelona
február 25-28.
BMW Sauber BMW Sauber BMW Sauber BMW Sauber
Ferrari Ferrari Ferrari Ferrari
McLaren-Mercedes Force India Force India Force India
Mercedes McLaren-Mercedes Lotus Lotus
Renault Mercedes McLaren-Mercedes McLaren-Mercedes
Toro Rosso Red Bull Racing Mercedes Mercedes
Williams Renault Red Bull Racing Red Bull Racing
Toro Rosso Renault Renault
Virgin Toro Rosso Toro Rosso
Williams Virgin Virgin
Williams Williams

Jerezben viszont már Sebastian Vettelék is ott voltak, velük együtt mutatkozott be a Force India és első újoncként a Virgin Racing is. A tíz csapatnak az első héten az esővel is meg kellett küzdenie, ami alaposan leredukálta a hasznos teszteléssel tölthető órák számát. A második héten (Jerezben összesen nyolc napot töltött a mezőny, kétszer négynapos blokkban), amikor már a Lotus is bekapcsolódott a munkába, még több eső volt Jerez térségben, emiatt az is felvetődött, hogy az utolsó teszthelyszínen, Barcelonában egy napot ráhúznak. Erre azonban a katalán ring szoros beosztása miatt már nem volt lehetőség, így a Barcelonában február utolsó hetében eltöltött négy nappal véget ért a tesztidőszak. Az időjárás itt is megkeserítette a pilóták életét, de lényegesen jobbak voltak a körülmények, mint Jerezben.

Óvatos előrejelzések

Óriási a kíváncsiság, de a teszteredményekből sok minden nem derült ki. A leginkább érintettek, a versenyzők és a csapatvezetők, akik szakszemmel, tűz közelből figyelhették a februári eseményeket, maguk is meglehetősen visszafogottan és óvatosan nyilatkoztak az esélyekről. Azt viszont szinte mindenki biztosra veszi, hogy idén egyik csapat sem fogja annyira meglepni a mezőnyt dominanciájával, mint tette azt tavaly a Brawn GP, sokkal kiegyenlítettebb erőviszonyokat várnak.

A legtöbben a Ferrarit, a Red Bull Racinget és a McLaren-Mercedest várják az élre, de szorosan mögöttük ott loholhat a Mercedes GP, majd a feltételezések szerint nem sokkal lemaradva ismét több olyan csapat következik (BMW Sauber, Renault, Force India), melyek közel azonos szintet képviselve izgalmas csatákat vívhatnak egymással. A bahreini szezonnyitóig azonban felesleges is folytatni a feltételezéseket, hamarosan minden úgyis kristálytisztán látszani fog.

A sötétben tapogatózás egyik legfőbb oka, hogy idén a Forma-1-es versenyautók üzemanyagtankja a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, a futam közben ugyanis már nem tankolhatnak a pilóták. Azt pedig jótékony homály fedi, hogy a 150-160 liter benzin befogadására képes tartályokban éppen a versenyzők mennyi üzemanyagot cipeltek magukkal akkor, amikor mondjuk az adott tesztnap legjobb idejét megfutották. A szakemberek szerint csupán a súlyok miatt akár 4-5 másodperces különbség is lehetett az egyszerre pályán lévők körideje közt. A bahreini időmérőn viszont fény derül a valós gyorsaságra.

A kilométerek fontosabbak a másodperceknél

A téli tesztek mellett persze így sem nem mehetünk el szó nélkül, a megtett kilométerek alapján például kiválóan értékelhetőek a csapatok. A 15 hivatalos tesztnapon a szerepet kapó 25 pilóta együtt összesen nagyjából 57 ezer kilométert tett meg.

A huszonötös létszám némi magyarázatot követel: mint már korábban említettük, a Hispania (vagyis a Campos-utód) egyáltalán nem tesztelte autóját, a többi tizenegy istálló pedig többségében kizárólag versenyzőit foglalkoztatta, tesztpilótáinak egyedül a McLaren, a Force India és a Lotus adott egy kis munkát – Gary Paffett, Paul di Resta és Fairuz Fauzy volt a szerencsés. Ezek után a tesztpilóta elnevezés életképessége is megkérdőjelezhető, igaz, a csapatoknak nem igazán van más választásuk, hiszen az évközi tesztek betiltása miatt főként versenypilótáikkal igyekeznek a lehető legjobb állapotba hozni autóikat, hiszen úgyis nekik kell majd azokkal teljesíteniük a szezont.

Az alábbi táblázatokból kiderül, hogy a februári tesztek során melyik pilóta, illetve csapat hány kilométert töltött a pályán, a cikk következő oldalán pedig az egyes csapatok teljesítményét külön-külön is szemügyre vesszük.



Pilóta Csapat Tesztnapok
száma
Megtett
km
1. Alonso Ferrari 7 3 628,883
2. Hülkenberg Williams 7 3 379,410
3. Massa Ferrari 8 3 348,006
4. Alguersuari Toro Rosso 7 3 306,634
5. Barrichello Williams 8 3 287,897
6. Kubica Renault 8 3 286,425
7. Schumacher Mercedes GP 8* 3 210,111
8. Rosberg Mercedes GP 8* 3 041,831
9. Hamilton McLaren-Mercedes 7 2 928,325
10. Button McLaren-Mercedes 7 2 876,765
11. Buemi Toro Rosso 8 2 762,864
12. de la Rosa BMW Sauber 8 2 691,671
13. Vettel Red Bull 7* 2 674,152
14. Kobajasi BMW Sauber 7 2 526,824
15. Webber Red Bull 6* 2 336,268
16. Liuzzi Force India 6* 2 054,126
17. Petrov Renault 7 1 873,326
18. Sutil Force India 6* 1 754,384
19. Trulli Lotus 3 1 425,008
20. Glock Virgin 7 1 059,421
21. di Grassi Virgin 5 828,030
22. Kovalainen Lotus 3 736,519
23. Fauzy (T) Lotus 2 690,308
24. di Resta (T) Force India 2* 575,640
25. Paffett (T) McLaren-Mercedes 1 344,430
Csapat Megtett km
1. Ferrari 6 976,889
2. Williams 6 667,307
3. Mercedes GP 6 251,942
4. McLaren-Mercedes 6 149,520
5. Toro Rosso 6 069,498
6. BMW Sauber 5 218,495
7. Renault 5 159,751
8. Red Bull 5 010,420
9. Force India 4 384,150
10. Lotus 2 851,835
11. Virgin 1 887,451

A jerezi teszt nyolc napjának összesített eredményei: